Szolgálat 36. (1977)

Tanulmányok - Rácz Imre: A nemi erkölcs kérdéseiről - mai keresztény szemmel

Ezek a tudományok szokatlan hangon jelentkeznek, és mind türelmetlenebbül követelnek meghallgatást. Gyökeres hiba lenne tőlük várni erkölcsi normákat; de ugyancsak gyökeres hiba lenne erkölcsi törvényeket alkotni vagy ismételgetni az illetékes tudományok meghallgatása nélkül. E fenntartás előrebocsátásával nézzük néhány megállapításukat.

A humán biológia pl. abból indul ki, hogy az ember és szexualitása természetéhez messzemenőleg hozzá tartozik az öröklött és veleszületett tulajdonságok állandó változása. Ez a változandóság nemcsak a külső magatartást érinti, hanem a legmélyebb fiziológiai-antropológiai gyökerekig nyúlik. Ennek a fejlődésnek legfontosabb eredménye az emberi individualitás, amely a nemiségre is vonatkozik.

Következésképpen követelik a humán biológusok, hogy a szexualitással kapcsolatban is jobban szem előtt kellene tartani az emberi összesség elvét, tehát kerülni kellene az egyházi gyakorlatban a tételes megítéléseket. Gyakorlatban ez annyit jelent, hogy pl. a kamaszkori nemiség vagy a jegyesek szexualitása csupán az egész ember fejlődésének összességéből ítélhető meg helyesen. A gyengédséget, a szeretni tudást s a szeretet befogadását is be kell gyakorolni, ami természetesen egészen mást jelent, mint felületes „kipróbálást". Egyoldalúan aszkétikus, negatív beállítottság helyett inkább a mindent átfogó, tehát a testiséget sem kizáró szeretet gyakorlását sürgetik. Feltűnően közel jutnak itt a biológusok azokhoz a következtetésekhez, amelyeket a Biblia álláspontjából jogosnak láttunk levonni. Hasonló meggondolásokból kiindulva tiltakoznak a koitus elszigetelt megítélése ellen, amely — mondják — különösen az egyházi törvényszékek gyakorlatában még mindig nagy szerepet játszik, tekintet nélkül arra, hogy milyen személyes érzelmek kíséretében jött létre. A szexualitás megrövidítését látják a különböző esetekben alkalmazott egyházi előírásban is: „mint testvérek élni egymással“. Teljes partneri együttélés ugyanis a szexualitás kikapcsolásával elképzelhetetlen. Amint a libertinizmus a nemiséget szinte az ember egészéből kiszakítva abszolúttá teszi, úgy megnyirbálja az egész embert a humán biológusok szerint a szexuális aszkézis keresztény túlhangsúlyozása. További kritikát hallunk a „természet" és „természetes“ fogalmával kapcsolatban, amint azt pl. a Humanae vitae enciklika használja. Ugyancsak hiányolják az említett kutatók tudományuk szemszögéből, hogy az egyházi gyakorlat a szexuális individualitást, az elhajlásokat sem kivéve, alig hajlandó elismerni.

V. Quid faciendum? — meggondolkoztató lírai prózában

„A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.

— Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz — mondta nekik. — Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. Ugyanolyan közönséges róka volt, mint a több száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.

40