Szolgálat 36. (1977)
Halottaink - Balogh Antal (Confrater)
sírját is sokon látogatják, virágokkal díszítik. Hiszen Isten megboldogult szolgájába megvalósulva látták a krisztusi tanítást: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életé adja barátaiért“ (Jn 15,13). Szeptemberben lett volna 35 éves. Még öt fiútestvére él. A felvidéki Nagysurány ban született 1942. szept. 20-án. Bonyhádon járt gimnáziumba. Közepes tanuló volt, de már akkor nagyon szeretett ministrálni, Poor apátúr alatt, aki maga is igen szerette z fiatalokat. Ez valószínűleg hatással volt hivatására. Itt tanulhatta az ifjúság iránti sze- retetét, amely későbbi működésének egyik irányvonala volt. 1966-ban szentelték pappá. Nyolc év alatt öt helyen káplánkodott, majd 1974-ben Paksra került. Nagy lelkiismeretességgel töltötte be papi hivatását. A szónak nem volt nagy mestere a szószéken, de annál inkább értékelték lelkivezetését és szeretetszolgálatait a hívek iránt. Az időseknek előre köszönt, s ezzel a másvallásúak megbecsülését is kivívta. A betegek gondozásában fáradhatatlannak mutatkozott. Ha pedig olyan helyre vetődött be, ahol éppen házimunkával voltak elfoglalva az emberek, ő is beállt közéjük. Igazán a fiatalság közt volt elemében, együtt sportolt velük, sokat vezetett az oltárhoz mint ministránst, és fő gondja volt mind a templomi, mind az iskolai hitoktatás. Ahol ő járt, ott nem maradt el hittanóra. Igyekezett őket ellátni lelki táplálékkal. Egyik karácsony előtt egy kedves Márton-képeslapon így írt pap-ismerősének: „Egy kicsiny bojtár térdenállva imádkozik a karácsonyi jászol előtt: a közénk jött Jézus az ő szere- tetéből, békéjéből adjon nagyon sokat, hogy boldog karácsonya és békés újesztendője lehessen tisztelendőségednek és minden jószándékú embernek. Ez a kis bojtár a gyerekeknek kéregét könyvet: Legszebb történet, Fiatalok bibliája ... Ha nem okoz gondot, nagyon örülnék, de a gyerekek még jobban. Ha bajos, akkor nem szóltam semmit.“ — A gyerekek mellett az öregeket is nagyon szerette. Gyakran látogatta őket. Tevékeny papi életének az imádság volt az erőforrása. Templomnyitáskor már ment az Isten házába, és ott maradt imádkozva, elmélkedve az összes szentmisék végéig. Napközben is mindig talált rá időt, hogy meglátogassa a szentségi Úr Jézust. Nem csoda, hogy az egész hitéletet föllendítette községében. Július 13-án Gerjenben volt búcsú. A plébános azelőtt Pakson volt káplán, s mindig meg szokta hívni a paksiakat. Most is sokan átmentek, ki autón, ki busszal. Balogh, az ünnepi szónok biciklin ment ministránsaival. Mise után a sportpályán futballoztak, aztán a gyerekek kérték, hadd mehessenek le a Dunára fürödni. Ő velük tartott. Nem volt a parton „tilos“-t jelző tábla. Óvatosságból mindig csak 4-5 fiút engedett egyszerre a vízbe, és csak a part mentén, hogy veszélybe ne kerüljenek. Mégis megtörtént, hogy néhányan a mély vízbe sodródtak. Mikor meghallotta kiabálásukat, utánuk úszott, kettőt kimentett, de a harmadik magával vitte a hullámsírba. Egész Paks kétségbeesve kereste, még éjjel is járták a partot. Végre harmadnapra Bogyiszlónál vetette fel a víz. Paks a maga halottjának tekintette, vettek neki érckoporsót, de testvérei mégis maguknak követelték Bonyhádra. 120 pap és kb. 3000 hivő kísérte utolsó útjára. Meg is jegyezte valaki: soha ennyi papot nem láttam sírni. Sokan kérdezték: miért is kellett ilyen papnak ilyen fiatalon meghalnia? De Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ki tudja, mi jó származik belőle. Ahogy a bonyhádi plébános búcsúbeszédében mondta: „Gyerekek, életét adta értetek, legalább egy legyen közü- letek, aki helyébe áll!“ Confrater 108
