Szolgálat 35. (1977)

Tanulmányok - Sántha Máté: Marcel Callo

az összesen húsz csajkából. Ez rövidesen rühösödésre vezet, a vele járó gyötrő szomjúsággal. De mindez még paradicsom a láger második részéhez képest, ahová nov. 7-én kerülnek át. Güsen II., „a lágerek lágere“, az ön- gyilkosság és a megőrülés birodalma. 70 centis szalmazsákjaikon kettesé- vel-négyesével alszanak emeletes priccseken a dohos, férges barakkokban, 1200-an is egy épületben. 4-5 óra múlva a szó szoros értelmében felkorbácsolják őket. Utána órák hosszat tartó „Appell“, sorállás és számlálás a szabad ég alatt, hiányos ruházatukban, 10-20 fokos hidegben. Majd vagonokba zsúfolva viszik őket 2 Va km-re egy földalatti gyárba. Újabb számlálás után végre ki-ki munkahelyére, egy tárnába kerül. Marcel egy örmény fiúval csavarokat fúr. A fülsüketítő lárma mellett égető kín a nagy villanylámpáknak az alumíniumlemezeken tükröződő fénye, különösen mióta egy februári napon egyik fogolytársa ellopja a szemüvegét. Szemét néha úgy elönti a vér, hogy alig tud egyedül járni. Négyszer kap „hibáiért“ 25 botos büntetést. Januártól a munkaidő napi 12 óra. Amikor nincsenek a gyárban, 15-20 kilós kövekkel „gyakorlatoznak“. Marcel szenved, tűr, és próbál jó lenni szenvedő társaihoz, akik elkeseredésükben és a létért való küzdelmükben ezt bizony sokszor rosszal viszonozzák. Mindig van egy-egy jó szava, nem egyszer a levesét is odaadja. Amikor csak lehet, közösen imádkozik hálótársaival. Aztán bekerül a kórházbarakkba, amelynek mintegy 12 000 félhalottja szalmazsákokon összezsúfolva, meztelenül, minden lázálmot meghaladó körülmények között néz szembe a halállal. Személyenként egy félliter megnevezhetetlen lé és 4-5 deka kenyér a napi élelem. (Kenyérosztáskor a halottakat felültetik, hogy a porciót szaporítsák.) Hat hét alatt 35 000 hullát szállítanak innen a hamvasztókemencébe. És mégis: ebből a földi pokolból sem hiányzik a jóság. Fogolytársuk, Abbé Maupoux, míg erejéből tart, odaviteti magát a haldoklók ágyához, hogy megadja a végső feloldozást. Pedig ő maga mint pap még kegyetlenebb bánásmódban részesül. Viszont sokszor könnyekig meghatja, milyen emelkedett lélekkel megy egyik-másik társuk a halálba. Marcel is talál egy könyörületes lelket: egy Tibodo nevű ember magához veszi szalmazsákjára, próbálja megenyhíteni utolsó napjait. Már nem szenved: végső gyengeségében érzéketlen. „Szép halála volt — mondja Tibodo. — Semmit sem szólt. Semmi miatt nem panaszkodott. Nagyon barátságosnak látszott.“ Ha eszünkben tartjuk, hogy egy gyermeksúlyúra lefogyott, minden emberméltóságától megfosztott haldoklóról van szó, akkor talán megsejtjük a lélek hatalmát. 1944. márc. 19-én, Szent József napján alszik ki élete, távol hazájától, szeretteitől, pontosan két évvel elhurcolása után. Áldozata a hamvasztókemencében teljesedik be — alig néhány héttel a felszabadító csapatok megérkezése előtt.

„Mi, akik szenvedtünk, mi fogjuk ismét felépíteni hazánkat, és visszaadni igazi arculatát. Akkor leszünk jó építői az új államnak, ha Krisztust beleállítottuk az életükbe. Mert abban a mértékben dolgozunk a közösség javán, amilyen mértékben Krisztus él bennünk.“ Marcel öntudatos vágya nem teljesülhetett. De áldozata nem volt hiábavaló.

59