Szolgálat 35. (1977)

Tanulmányok - Chilla Raymond: A gyermek Jézus és József, az ács

elmesélte a Heródes elől való menekülést és bujdosásukat is. ö tette hazátlanokká őket. Arra a homlokra volt vésve, mennyi gondot okozott: gond a kenyér, gond az övéihez való makulátlan hűség, gond az Isten szándékainak való megfelelés. József csupa gondoskodás, csupa gondviselés. Ez a főmunkája; nem az ácsolás, nem az építés. Ezek a barázdák minden szónál beszédesebben hirdették, hogy József az imában kiérlelt felelős döntések embere. „Igaz férfi“, aki Istennek mindig igazat ad.

Mások vagyonukat gyarapítják, alkotókedvüknek élnek, vagy közszerepre és hatalomra vágynak Izraelben. József munkája az, hogy Isten műveit tegye. Kitől tanulná meg Jézus, hogy Atyja dolgaiban kell fáradoznia? (Lk 2,49). Mégis mennyire megdöbbentő, fájdalmas és titokzatos fiától kérdésként hallania: „Nem tudtátok . . . ?“ Akart-e ő valaha is mást, mint hogy fia min- dig az Úr dolgaiban fáradozzék? Mert ez a munka valódi és végső értelme: egyesülni Isten megváltó akaratával és tevékenységével.

Ha visszanéz az életére, azt látja, hogy nem ő tette magát alkalmassá arra, hogy Isten műveit tegye. Isten bontotta ki belőle azt, amit lehetőségként beléje helyezett. Mint a jó mester, aki maga készíti szerszámait, maga tisztítja meg és darabolja fel a nyers fát a szolgálat kívánalmai szerint, úgy tett vele 'is az Úr kegyelme. Alakította életét és sorsát, hogy céljainak megfelelhessen. Alkalmas eszköz az Isten-Mester kezében, hogy remekműve megvalósulhasson.

Jézus érezte és tudta, hogy atyja, mikor dolgozik, a Teremtő Isten munkatársa: Isten teremtő-megváltó működése folytatódik benne. Munkája becsületes és Istenre irányul; ezért a káoszból szabadítja a fényt, a rendet, az életet; a bűn szolgálatából a természet erőit és az emberi akaratot. Isten szabadító tetteivel van tele az írás; ezzel van tele József lelke, és ezt jelenti az ő neve is, Jézus: Isten a Szabadító. Ezért áll atyja éberen a megváltástervnek azon a pontján, fokán, ahová Isten keze helyezte. Hűségesen élte — munkájában is — Istennek népével kötött szövetségét, mely egy új szövetség megkötésére irányult.

József tudatosan igyekezett Jézus számára világoskodni. Munkájába és személyébe gyűjtötte mindazt a fényt, amit az Ószövetség lelkisége magában hordozott. Csodálta Máriát, aki ennek a lelkiségnek tökéletes megtestesítője volt. Jézus számára „az Isten képére és hasonlatosságára“ teremtett ember nem az óstörténelem messzi ködén át feléje integető eszménykép volt, hanem mindennapos tapasztalat.

Az Isten-képmása férfi homlokán újabb barázdába kezdett az idő. Vagy talán a gondviselő Isten szerető ujja rajzolta oda? így akarta a maga atyai arcát valamiképpen érzékeltetni a gyermek Jézussal? (Az idő még nem érkezett el, hogy megsejtse: az atyai irgalom az ő saját golgotái arcán fog legteljesebben kinyilvánulni . . . Még túl zsenge volt hozzá. De akkor is meglesz az analógia József barázdált arca és az ő eltorzult vonásai között;

36