Szolgálat 35. (1977)
Halottaink - Horváth Béla Kristóf iskolatestvér (Nagy I. Kolos).
Ő alapította a miskolci rendházat, s ennek nyolc évig házfőnöke is volt. 1950 után azonnal az egri egyházmegye szolgálatába állt. A hívek hamarosan megszerették plébánosukat. Hosszas betegség után halt meg márc. 18-án Porteleken, ahol élete utolsó húsz évében plébánoskodott. Itt is temették el a papság és a hívek nagy részvételével. Confrater HORVÁTH BÉLA KRISTÓF iskolatestvér (1895—1977) A Sopron megyei Acsalagon született. Egészen fiatalon, 1910-ben belépett az iskolatestvérek noviciátusába Wien-Strebersdorf-ban. (A magyar noviciátus csak 1924-ben nyílt meg a Szatmár megyei Homokon.) A tanítóképzőt a szatmárnémeti katolikus képzőben végezte. Mint tanító testvér működött a rend iskoláiban, leghosszabb ideig a Nyitra-Bajna-i (ma Szlovákia) bentlakásos elemi és polgári iskolában. Mennyit és mekkora kedvvel mesélt később mint igazgató és tanár ezekről az évekről, fiatalkorának talán legkedvesebb éveiről! Főiskolai és egyetemi tanulmányait Budapesten és Szegeden végezte. Mikor 1925- ben Újszegeden megnyílt az iskolatestvérek magyar skolasztikátusa (rendi képzőintézete), ő lett az első igazgatója. Egyidejűleg mint tanár működött az újszegedi kát. tanítóképzőben. A skolasztikátus tíz évig a tanítóképző internátusában volt. 1935-ben saját ház épült a fiatal rendtagok számára, ebben rövid időn belül megnyílt a magyar juvenátus (kisnoviciátus) is. Ennek is ő lett az igazgatója. Kárpátalja visszacsatolása után Scheffler István szatmári püspök újra életre hívta az első világháború után megszűnt szatmári magyar katolikus tanítóképzőt, és vezetésére az iskolatestvéreket kérte fel. A rend elöljárósága Kristóf testvért küldte el, Nagy nehézségek között megszervezte, elindította és vezette a tanítóképzőt az inter- nátussal együtt. Mikor az országrész néhány év múlva visszakerült a korábbi fennhatóság alá, nem maradhatott tovább az intézet élén mint igazgató, mivel nem volt román állampolgár. Mint egyszerű tanár azonban taníthatott tovább is. Az elöljáróság ekkor a hosszú évtizedek óta Bukarestben tanító, állampolgársággal rendelkező Szabó Benedek testvért nevezte ki Szatmárra igazgatónak (| 1972 a stájerországi Laubeggben, az öregek és betegek rendi otthonában). Az államosítás után neki is megélhetés után kellett néznie. Állampolgárság híján csak 19 hónapi állástalanság után, 1950 júliusában kapott alkalmazást mint könyvelő Szatmáron, előbb egy kisipari szövetkezetnél, majd egy állami tüzelőellátó vállalatnál. 1957 óta mint állami nyugdíjas éldegélt tovább. Nagy ember volt a szó fizikai és lelki értelmében egyaránt. Volt tanítványai a temetés után úgy jellemezték, hogy 1943 óta mint rendkívüli jelenség élt Szatmáron: nemcsak hatalmas termetével tűnt ki, hanem kimagasló jellemével is nagy tekintélynek és köztiszteletnek örvendett a városban. Hosszú életén keresztül lankadatlan buzgalommal szolgálta az Urat. A jó Isten meghallgatta gyakori kérését: hosszas betegeskedés nélkül, csendesen elaludt 1977. jan. 20-án — örökre. Előző nap elvégezte szentgyónását. Utolsó útjára nagyszámú gyászoló közönség kísérte el. öt magyarországi rokona mellett jelen voltak Romániában élő rendtársai, továbbá volt tanítványainak, barátainak és ismerőseinek sokasága. Volt szegedi tanítványa: Nagy I. Kolos iskolatestvér, Bécs 104
