Szolgálat 34. (1977)

Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Jézus evangéliumának útja mihozzánk

Ráillik ez a vers a Jézus halálából és feltámadásából született mozgalom terjedésére. Nem volt ott fegyvercsörgetés vagy hangos propaganda. De abban a kis pünkösdi csoportben erő rejlett, amely áttört minden akadályon. A mózesi törvény nemsokára szűk kéregnek bizonyult: az evangélium ereje szétvetette. Primitív hajókon történő kalandos utazás, poros utakon folyó végtelen vándorlás, zötyögő szekereken való lassú kocsikázás tette az akkori közlekedést nehézkessé. És mégis: egy emberöltő alatt elterjedt az evangéliumi hit kelet felé Indiáig, nyugat felé Európa legszélső határáig. A zsidók ellenségeskedése, a hatalma delén álló római birodalom vérengző üldözése akarta elnyomni a friss palánta növekedését: mindhiába. Péter, Pál, a többi apostol, és annyian, akiknek a nevét sem ismerjük, élték hitüket, vitték örömüket, hirdették boldogságukat: „Az üdvösség Jézusban van. üdvözített minket, üdvözít titeket. Mert nincs már különbség zsidó és görög, férfi és nő, úr és szolga között: arra hívott az Isten végtelen jósága, hogy az ő Fiában, Jézus Krisztusban mind eggyé legyünk, az egy Isten fiává, akiben az Atyának kedve telik.“ Ez a csendes öröm végül is túlharsogta a halálra ítélt vértanúkra uszított oroszlánok ordítását. Széttört, szétpattant a hideg szikla, és az Isten szeretetének evangéliuma virágba borította a világot.

A keresztények ezt az örömhírt, amelynek neve „Jézus Krisztus“, végtelen kincsnek tekintették. Ezért érezték, hogy szent kötelességük megőrzése. „Timóteus, őrizd meg a rád bízott kincset a Szentlélek erejével, aki bennünk lakik“ (2Tim 1,14) — Inti Pál tanítványát. Amikor vasámaponkint a

keresztények egybegyűltek az úrvacsorára, erre a kincsre emlékeztek; ezt suttogták tovább, amikor barátaikkal, ismerőseikkel az emberi élet értelméről beszélgettek; erre tanították gyermekeiket. Ezért nagyon is érthető, hogy nemsokára ösztönzést éreztek ennek az örömhírnek írásba foglalására.

Amikor írást ismerő társadalomban egy új mozgalom születik, a mozgalom megindítója vagy követői természetes szükségszerűséggel írásba foglalják az új mozgalom alapeszméit. Az Istentől teremtett emberi természetnek ezt a szükségét az Isten felhasználta akkor, amikor Fia által döntő és végleges mozgalmat indított meg az emberiség történetében. így születtek meg

az első keresztények tollából azok az iratok, amelyeket „újszövetségi szent- írás“-nak nevezünk. Pál, Márk, Lukács és a többi újszövetségi szerző csak arra törekedett, hogy mint Jézus lelkes hívei, kifejezzék: ki volt ő, mit mondott és cselekedett, mit tett általa velünk az Isten, mit kell tennünk, hogy belőle és általa éljünk. De a feltámadt Krisztus küldötte Szentlélek általuk valósította meg célját: hogy megszülessék egy könyvgyűjtemény, amely a világ végéig minden nemzedék számára kifejezze a krisztusi evangélium lényegét.

A vegyészek ismernek egy folyamatot, amelyet „lecsapódásnak" neveznek: egy oldat tartalma az edény falára „csapódik“. A Szentírást is nevezhetjük ilyen „lecsapódásnak“. Az ősegyház egész élete, hithirdetése, imádsága, szokásai stb. voltak az az „oldat“, ahol élő emberek szívében, szavá7