Szolgálat 34. (1977)
Tanulmányok - Békési István: Augustin Bea, a keresztény egység apostola
pillanatig egyedül akart maradni. Ott is akart megpihenni családja mellett, földijei között. Nagy hálával köszönte meg végrendeletében, amit a Jézustársaságtól kapott. Négy nagy pápával került élete során szorosabb kapcsolatba. Fiúi tisztelet, diszkréció és az Egyház ügyében mindig szolgálni kész odaadás jellemezte itt magatartását. Mint kisfiúnak, egyik első emléke volt, mikor édesapja a templomba vitte és a kórusról figyelte a papot az oltárnál. Megjegyezte, milyen szép, hogy a pap mindenkit megáld. Attól kezdve az volt a vágya, hogy ő is áldhassa az embereket. Maga sem merte volna gondolni, hogy annyi ember számára lesz áldás az élete. Mert egyértelműen ezt mondotta mindenki róla, mikor munkáját befejezte. „Jósága volt az alappillér, amire mindannyian, katolikusok, ortodoxok és protestánsok, az iránta való bizalmunkat építettük. Jósága és szeretete legyen a példa arra, hogyan hozhat bennünket közelebb a Biblia iránti szeretet." (Cullmann) És a teljes egység, amelyért Krisztus imádkozott az utolsó vacsorán? „Ma az egységmozgalom nem látszik annak, ami pár éve volt: akkor rohanó folyamhoz hasonlított, amely százados gátakat és zsilipeket ragadott magával, most széles, nyugodt folyammá lett, de nem kevésbé hatalmas. Szélesebbé, mélyebbé vált. Mindannyiunk feladata, hogy ez így is menjen tovább, napról napra. Álljunk ott törhetetlen hűséggel — szóban és tettben — Krisztus mellett, egyházunk mellett, testvéreink mellett, hűen felelősségünkhöz a világban és a világért." (1967) „Ha az Egyház minden tagja, kivétel nélkül, imával és igazi keresztény élettel beleáll a munkába, akkor valóban közelebb jutunk az egység nagy céljához, és belesegítünk abba, hogy előkészítsük az órát, amelyet csak Isten ismer: amikor minden megkeresztelt, az egy hit és a közös szeretet egységében, tanúságot tesz Krisztus mellett: hogy a világ elhiggye, hogy Öt az Atya küldte." (1968) MARIA — EGY KÖZÖLÜNK Feltűnés nélkül él Mária húsvét után állandóan az apostolok között. Nem szóvivő, de nem is jelentéktelen mellékalak. Női jelleget hozott a korai egyházba, és még egyet: a tisztaság sugárzását. Kérdezők, hevesek, elgondolkodók, csodálkozók, vonakodók .. . ilyen sokféle az apostolok csapata. Ilyen sokféle maradt az Egyház is mindig. És mindebbe mindig beletartozott a máriás elem is: az alázat, az engedelmeskedés, bár gyakran érthetetlen kívánalmakkal állunk szemben. Krisztus szavainak hűséges megőrzése mindaddig, amíg teljesedésbe nem mennek, mélyebbre látás a puszta külső sikernél... Mindegyik tanítvány: a heves, a gondolkodó, az aggályos, a vonakodó, mind állandóan Máriától tanult. Az Egyház mindig megtartotta középpontjában Máriát, és ó is tőle tanult. Azt tanulta Máriától, hogy feltétel nélkül, nói odaadással kövesse Isten akaratát. Minden kereszténynek, az egész Egyháznak mindig újból tanulnia kell ezt tőle. 60