Szolgálat 34. (1977)

Tanulmányok - Waigand József: Az ökumenizmus mint világmozgalom

szempont vezeti tanácskozásaikat, megbeszéléseiket. Abban bíznak, hogy az igazság részei elvezetnek majd a teljes igazságra és a teljes egységre. Evégett készek egymással tárgyalni. Szolidárisak akarnak lenni egymással, és tartani akarják egymás közt a szellemi kapcsolatokat.

Az utolsó három évtizedben az EVT tagegyházai egymás közt számos vitás kérdést tisztáztak. Nemcsak a gyakorlati együttműködés, de a hitbeli kérdésekről folytatott, polémia nélküli dialógus is természetessé vált köztük.

Itt kell megemlékeznünk egy nagyon szerényen indult, és ma világszerte ismert egyedülálló kezdeményezésről: a taizéi szerzetes közösségről. Taizé kis falu Cluny közelében, ahol 1940-ben Roger Schutz és néhány társa protestáns szerzetesi közösséget létesített. Imában, munkában, lelkinapok rendezésében és magánosoknak adott lelkigyakorlatok irányításában telt életük. Egyre többen csatlakoztak a szerzethez, minden keresztény egyházból. (Ma már katolikus tagjuk is van.) Az innen sugárzó őszinte lelkiség és ökumenikus szellem napjainkban különleges vonzóerőt gyakorol a fiatalságra és egyre mélyebb befolyást a hivatalos ökumenikus mozgalomra is. Schutz prior VI. Pál pápa barátja, és kezdettől fogva megfigyelőként részt vett a Zsinaton.

Az EVT megalakulása Rómát is új állásfoglalásra késztette. A hitközöny gyanúja még nem hagyta el. így került sor még az EVT megalakulása előtt két hónappal a Szent Officium „Monitumára“ (figyelmeztetésére), 1948 jún. 5-i kelettel, majd 1949 dec. 20-án kelt Instrukciójára. Ez a római okmány már messze túllép a „Mortalium Animos“ teljesen negativ álláspontján. Megengedhetőnek tartja a katolikus-protestáns együttműködést és vallási dialógust, — csupán püspöki engedélyhez köti. A püspökök ügyeljenek, hogy ilyen közös értekezleten ne történjék „communicatio in sacris“ (= a szentségek kölcsönös felvétele); a megbeszélések tárgyköre világosan meghatározott legyen, és évente jelentést kell küldeni róluk a Szt. Officiumhoz. Az ökume- nizmus nagy katolikus úttörői, mint pl. Yves Conga r, Charles Boyer, a chevetogne-i bencés uniós közösség Dom Lambert Beauduin vezetésével (hazánkban Biró Bertalan), és sokan mások, ha gyanakvásoktól kísérve is, a bátor kezdeményezés és felvilágosítás útjára lépnek. Vala- mennyiök közt talán a legnagyobb: Augustin Bea német bíboros. XXIII. János pápa, föltehetően már az ő hatása alatt, a Zsinat egyik legfőbb céljaként jelölte meg az ökumenizmust.

Máig sem tisztázott, vajon a derűlátó nagy pápa csakugyan összkeresztény Zsinatra gondolt-e még ekkor, vagy sem. 1959 jan. 25-én tartott rögtönzött beszédében, 17 bíboros előtt, mindenesetre úgy beszélt, hogy e zsinatnak „nemcsak a katolikus egyház benső épülését kell szolgálnia, de egyben meghívás is kell hogy legyen az elszakadt közösségek felé, hogy megtalálják az egység útját, mely után ma annyi lélek vágyik.“ Bizonyos, hogy pár hónappal később a pápa már tisztázta: csak a katolikus egyház .zsinatáról lesz szó. Föladata, hogy egyházunkat fölkészítse az ökumenizmusra. Hogy azonban az ökumenikus szellemet biztosítsa, 1960 jún. 5-én Bea bíboros vezetésével

50