Szolgálat 34. (1977)
Tanulmányok - Waigand József: Az ökumenizmus mint világmozgalom
Felébred mindenütt a nemzeti öntudat, vallásos eszmékkel átszőve. Az abszolutizmus túlkapásai fölkeltik a demokratizmus óhaját. A nagyszerű technikai és földrajzi fölfedezések kora is ez. Az európai ember eddig erősen beszűkült horizontja kitágul: fölébred érdeklődése a más országokban élő emberek és saját egyházának világproblémái iránt is. A katolikus egyházon belül élénk vallási megújulás és a missziók új föllendülése tapasztalható. Ugyanakkor a protestáns egyházak is elkezdenek világarányokban gondolkodni: azaz „ökumenikusán". Érzik a megosztottság keresztjét, és valami módon kiutat szeretnének belőle. 1817-ben létrejön a „porosz evangélikus unió", amelyben az eddig evangélikus és református tartományi egyházak létrehozzák egymás közt a közös úrvacsorát (intercommuniót) és a szószékközösséget, függetlenül a tanbeli különbségektől, amelyekre egyelőre nem találnak megoldást. 1869/70-ben összeül az I. Vatikáni Zsinat, hogy az új eszméket hordozó világban még szorosabbra fűzze a katolikus egyház belső egységét a pápa körül. Mint ismeretes, az itáliai politikai helyzet lehetetlenné tette a zsinat befejezését: nevezetesen a püspökök szerepének és az „egyházi tanítóhivatal" fogalmának megvitatását. Kérdés is, hogy az akkori helyzetben mindez teológiailag érett lett volna-e már a megvitatásra. Szinte biztos, hogy nem. Kétségtelen azonban, hogy a zsinat nyomán a pápai főhatalom alatt felsorakozó katolikus egyház jogi egysége oly mértékben létrejött, mint még soha a történelem folyamán. Téves volna azonban azt hinni, hogy ez az egység utáni törekvés csak „katolikus belügy" lett volna. A nagy népegyházak és szabadegyházak sorra tartják meg uniós üléseiket. Hitbeli unióról ugyan még sehol sem lehet szó, de akcióegységről igen. Ilyen értelemben alakul meg 1867-ben az anglikán egyházak világszövetsége, az ún. Lambeth-konferencia, mely azóta is átlag 10 évenként összeül a canterbury érsek elnökletével, a londoni Lambeth-palotában. Létrejönnek a metodista, kongregacionalista világszövetségek, — majd 1895-ben a „Keresztyén Főiskolai Világszövetség", amelyből egyre hangosabb kiáltás hangzik az egyházak egysége után. Ebben a Világszövetségben növekedett fel a 20. század elejének ökumenikus élgárdája. A modem ökumenizmus kezdetei Az első kifejezetten ökumenikus jellegű világkonferencia 1897-ben ült össze Londonban. Ami ezt a konferenciát a maiaktól megkülönbözteti: résztvevői magánszemélyek voltak, az ökuménéért lelkesedő protestánsok, de még nem az egyes egyházak hivatalos képviselői. Most eszméltek csak az ökumenizmus szükségszerű voltára. Szükséges, mert Krisztus akarja, — de ez a Krisztus akarta szükség eddig is fennállott. Most azonban rádöbbennek arra: hangjuk nem lehet szavahihető a missziós népek előtt, ha ők maguk megosztottságban, sőt néhol egymással harcban hirdetik az evangéliumot. Megindul a hivatalos egyházak ökumenikus gondolkodásának kialaku44