Szolgálat 34. (1977)

Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: Az Egyház mint az írások szolgája és őre

Ennek a fiatal papnak „az élet Krisztus“ volt, „a halál pedig nyereség" (Fii 1,21). A szentírás és benne Krisztus szava volt vándorlásának lámpása, életének tápláléka. Az apostoli szenthagyományt a 16. századbeli jezsuita hithirdetők hozták őseinek; azt adták tovább nemzedékről nemzedékre titok­ban a keresztény japán parasztok és halászok; azt palántálták Jánosunk szí­vébe szülei, plébánosa. Dédszülei boldogan ismerték föl a 19. század végén az újból megjelenő hithirdetőket, mint az egyházi tanítóhivatal fejének, a pápának küldötteit. És az ezzel a tanítóhivatallal való papi együttműködés volt e fiatal pap életének forrása és éltető eleme. Rövid volt ez az élet, mint ahogyan rövid a japán cseresznyefa virágzása, de gyönyörű virágba nyílt, és még elmúlása is szép volt, mint a cseresznyevirág libbenve hulló szirmainak esője. Megdicsőült benne Krisztus. Bárcsak megdicsőülne bennünk is. Farkasfalvy Dénes AZ EGYHÁZ MINT AZ ÍRÁSOK SZOLGÁJA ÉS ORE A híres „Quaestiones disputatae" sorozat 1958-ban Karl Rahner rövid, mintegy 90 oldalas könyvével indult meg: „über die Schriftinspiration“. A mű nem keltett igazában különös feltűnést. Nemcsak azért, mert első olva­sásra túl bonyolultnak és elvontnak tűnt, hanem azért is, mert látszólag ke­vés időszerű és gyakorlati kérdéssel foglalkozott. De egy mélyebb és állan­dóbb teológiai megalapozást kereső utókor talán többre fogja becsülni, mint sok más írását. Nem vitás ugyanis, hogy korunk teológiai megújulása elsősorban biblikus ihletésű. A biblikus kutatás pedig csak úgy számíthat maradandó teológiai sikerre, ha a Szentírás teológiáját elméletileg megala­pozzuk. Ezt a megalapozást Rahner az ekkleziológia oldaláról keresi, amikor a Szentírás és az Egyház viszonyát vizsgálja. Művének középpontja egy fél­oldalas bekezdés, amelynek „A tétel" (Die These) címet adja. Magyar for­dítása így szól: „Azzal, hogy Isten abszolút, kifejezetten eleve-elrendelő, üdvtörténeti és eszkatológikus akarattal akarja és megalkotja az ősegyházat és éppen ezért annak alkotóelemeit, egyúttal akarja és megalkotja a Szentírást, oly módon, hogy ő válik sugalmazó forrásává, szerzőjévé. E mondatban az .azzal* szócska különös figyelmet érdemel. Azt mondja ugyanis, hogy a Szentírás nem csu­pán az ösegyház alapításának .alkalmából* vagy .következményeként* jött létre, hanem hogy Isten aktív sugalmazó szerzősége az ősegyház létének belső alkotóeleme, ebből a tényből kifolyólag kapja tulajdonságait. Isten akarja az írást, és önmagát akarja annak szerzőjéül. E két dolgot azért és annyiban valósítja meg, amennyiben önmagát mint az Egyház szerzőjét tevé­13

Next

/
Oldalképek
Tartalom