Szolgálat 33. (1977)
Eszmék és események - Levelesládánkból
+ — Visszagondolva a szentévi zarándoklatra, nagyon nagy élmény volt. Egyedül Isten tudja, mi is történt ott velem. Amíg turistaként mentem Rómába, unalmas volt. Tavaly nem tudtam elszakadni a szenthelyektől ... és ami a legfontosabb: valami egészen új kezdődött életemben. Volt alkalmam elgondolkozni hivatásomon, életemen. — Sokáig gondolkodtam és ingadoztam, míg rászántam magam az új officium végzésére: jelenlegi breviáriumomhoz húsz évnek sok öröme és élménye köt. így nehezen szántam rá magam a „válásra“. De az újba is kissé .belekóstoltam“, és belátom, hogy az új sem fog kevesebbet jelenteni, sőt... I — (Sekrestyés:) Nagyon szégyellem, hogy ily soká mondok köszönetét a Zsoltáros könyvért, amit már régebben megkaptam. Hálából azóta belekapcsolódom atyáim zsolozsmájába, hogy velük, értük és azok helyett, akik már nem mondják, mutathassam be a dicséret áldozatát Mennyei Atyánknak. Kimondhatatlan kincsesbányára leltem a szent szövegekben, amióta lelkiatyám révén a készülő magyar breviáriumhoz is hozzájutottam. Imáinak szelleme átszövi egész napomat; a zsoltárokban pedig lelkem minden rezdülésére, legyen az öröm, bánat, vagy bármi más gond, mindig megkapom az Úr válaszát, megnyugtató útbaigazítását. + Szeptemberben megkezdtem utolsó tanulmányi évemet a szemináriumban. A nyári szünetben több egyházközségben működtem, mint diákonus, és a hívek elváró szere- tete megerősítette azt a véleményemet, hogy Krisztus ügyéért eleget dolgozni, tanulni sohasem lehet. + A karácsony régen elmúlt, s megint meg kellett állapítani, hogy a csendes „ünnepléséből nem valósult meg semmi, inkább az utána való vágy az, ami egyre erősebb. Csak a fáradságot tudtam a pásztorok vidám szívű, semmit nem latolgató ajándékai mellé tenni. Hátha ez is kapott egy tekintetet. + (A következő levelet kivételesen nem szerkesztőségünk kapta, hanem egy francia lap egy plébánostól:) Múlt ősszel az ötéves Jean-Luc B. és öccse, a 3 és fél éves Olivier egy nap egész délelőtt a konyhában játszott. Dél felé édesanyjuk kiküldte őket az udvarra, míg ö megterít. A gyerekek beszaladtak a színbe, ott folytatták játékukat, egy halomnyi zsák trágya mellett. A zsákok rájuk szakadtak. Mire édesanyjuk ebédelni hívta őket, hat zsák alatt talált rájuk, nyakszirttöréssel, holtan. Elképzelhetik az anya fájdalmát, amikor saját kezével ásta ki kicsinyei testét. A tragikus esemény nagyon megrázta kis falunkat, ahol mindenki ismeri egymást, és megosztja egymás őrömét, még inkább bánatát. A temetésre igen sokan jöttek össze. A szülők nem akartak sem virágot, sem koszorút, sem részvétnyilvánításokat. Csak két egyszerű fehér virágcsokor pihent a két koporsón. Inkább azt kívánták, hogy gyűjtsenek a nincstelen gyermekek részére. Ennek eredményét küldöm a mellékelt csekken. És kérhetek-e egy kis imát Janine-ért és Rogerért, Jean-Luc és Olivier szüleiért? Egyetlen vigaszuk harmadik gyermekük, akinek születését februárra várják. De ez nem könnyíti mostani szenvedésüket. Otthonuk napsugara a két gyerek volt. Engem személyesen mélyen megindított a szülök hite. Megrendítő tanúságát adták az ebből fakadó bátorságnak. Életem végéig emlékezetes marad az imádságos virrasztás az ágyukon egymás mellett pihenő két kis halott mellett. Haboztunk, hogy elmondjuk-e a Miatyánkot, legalábbis én megmondtam, hogy habozom. Az apa rögtön megértette, miért, és így szólt: „De igen, mi el merjük mondani: legyen meg a te akaratod“. | 85
