Szolgálat 33. (1977)
Eszmék és események - Az öregség kísértései (Pogány István)
MILYEN LENNÉK SZÍVESEN? — Mihez szeretnék érteni? Kit szeretek? Minek örülök? Mitől félek? Mikor húzom ki magam valamiből? Jót várok-e, vagy mindig a legrosszabbat? Mikor nem mondok igazat? Mit várok magamtól, a jövőtől, a többiektől, a haláltól? KIKTŐL FÜGGÖK? — Tudok-e neheztelés nélkül gondolni szüléimre? Mit tesznek értem mások? Ki függ tőlem? Kihasználom-e ezt? Ki a barátom? Kihez mennék, ha bajba jutnék? Mi megy legjobban az idegeimre azoktól, akikkel együtt kell élnem? És saját magamtól? Mit szeretnék a múltamból elfelejteni? Miről nem szeretnék soha beszélni? Mikor gondolok Istenre? Miért? HOGYAN REAGÁLOK — váratlan találkozásokra — veszélyes helyzetre — támadásokra — gyanúsításokra — félreértésekre — arra, ha kihasználnak — ha az utcán egy részeget látok — ha azt hallom, hogy egy fiatalembert lecsuknak — egy lány jó házasságot köt — valaki a lottón nyert... („basis“ 1975/3) AZ ÖREGSÉG KÍSÉRTÉSEI Nagy tévedés azt gondolni, hogy az öregedő vagy öreg embernek ne volnának kísértései. Persze a sex szempontjából rendesen elmaradnak, de ez nem jelenti, hogy „itt a béke és a nyugalom“. Semmiképpen sem! Neki is vannak kísértései, szenvedései és önmegtagadásai. Csak éppen újak, és azért könnyen okoznak észrevétlenül nagy bajt. Ha — méltán — leáll vagy csökken a munka, könnyen az „elpihenés“ lesz úrrá minden vonalon. Semmi kétség, fizikai és lelki erőink egyaránt hanyatla- nak. De a krisztusi elhívatás megmarad! önmagunk iránt a figyelem sokszor gyengül, az ellenőrzés lazul — míg mások irányában esetleg növekszik... Ezek nem jó irányjelzők az öregedő ember számára. Inkább figyelnie és igaz szeretettel, férfiasán vállalnia kell mindazt, ami sajátos helyzetével jár. Egyik az, hogy Istennel való érintkezése megváltozik. Az imában tehetetlenné, inaktívvá válhatik, ami elsősegítheti a passzív imát. Ezt nem szabad megvetnie, sőt tisztelnie és értékelnie kell. Nem kevésbé jó fajtája az imának, sőt talán sokkal jobb, ha hű marad benne. A lélek sötét éjszakája is kijuthat neki, nemcsak az érzékeké (ami nagyon kézenfekvő az ő korában), hanem a szellemé is. Ráeszmélni, elfogadni, gyakorolni — minden nyugtalanság nélkül. A régi utáni nosztalgiának nincs semmi értelme, és hiába is igyekszik azt visszaszerezni. Egy másik dolog, ami nem ízlik: hogy felismert öregedését el is fogadja. Következésképpen a tevékenységet, a felelősséget, a „hatalmat“ át kel! adnia másoknak. Karikatúrává válik, sőt kárt okoz, ha legénykedik, fogyatékosságait nem veszi tudomásul, és ragaszkodik a hatalomhoz. ízlik vagy nem ízlik, — ez az ő önmegtagadása és áldozata. 70
