Szolgálat 33. (1977)

Eszmék és események - Lelki tükrök

segítőjük lett. Ahol a szabadságnak, a megbecsülésnek még a neve is ki­veszett, benne megtalálják a szabadságot és megbecsülést. Benne találnak védelmet, nála elrejtőzhetnek, ha üldözik őket. Istennél biztonságban érzik magukat, és nála senki sem veheti el tőlük az embernek kijáró tiszteletet. Az eget nyitva érzik maguknak, hiszen ők a szegények; spirituáléjuk így szól: „onnan senki nem dobhat ki engem!“ A bilincsek szétpattannak, a szabadság öröme az övék. Lemondásukból születik meg a szabadság. A földi szabadság is, amely csak előképe az örök, végtelen szabadságnak. A világ is felállította a maga játékszabályát, és ugyancsak nagy a gondja, mint birkózzék meg vele. Ez a világ nincs teljesen rajtam kívül. Sokszor egy darabja vagyok magam is. Még istenszolgálatom is átszövi néha az a „másik“ gondolkodásfajta. De nincs választás. Jézus játékszabálya keresztezi a világ szabályait. Jézus szabálya kemény: ne keress megkönnyebbülést, ne menekülj a való­ságból egy álomvilágba, hanem vedd fel naponta kereszted! Ne fáradj bele, hogy csak egy egészen kicsi világot is, de felépíts a megváltás és az öröm számára. Értesd meg valami módon, hogy az elhagyottakhoz is eljön Isten, hogy az Eljövendő dicsősége a Megfeszítettnek, hogy a halott Krisztusnak istensége már most is itt van, közöttünk van, szüntelenül jelen van. P. Bernardin Schellenberger LELKI TÜKRÖK Vizsgáljuk át papi életünket és szolgálatunkat. 1) Áttekintem belső világomat. — a) Hogyan végzem szóbeli és elmélkedő imáimat? Az Oltáriszentség imádása, a Boldogságos Szent Szűz tisztelete, templomom védőszentjének tisztelete által örvendetesek-e számomra azok az órák, amelyeket templomomban töltök? b) Van-e gondom arra, hogy a szellem és a lélek kútja ki ne apadjon? Lelki olvasás, továbbképzés, tanulmány által gazdagodik-e lelkivilágom, tágul-e látó­köröm, tökéletesebbé válnak-e módszereim? c) A példaadás krisztusi felhívása és küldetése megvalósul-e életemben (Mt 5,16)? Szavaim, viselkedésem, ruházatom, otthonom tükrözi-e a lelki ember rendszeretetét és fegyelmezettségét? 2) Áttekintem lelkipásztori szolgálatomat. — a) Usszeszedem-e gondolata­imat a szentmise bemutatása, a szentségek, szentelmények kiszolgáltatása előtt? Fölcsillan-e bennem a tudat, hogy Krisztus megváltói érdemeinek kiosz­tója vagyok? b) Isten igéjének hirdetésében van-e rendszeresség, értelmes tervezés? Szentelek-^ időt és fáradságot arra, hogy a szentírás tanításába mélyen be­hatoljak, felhasználva a teológiai, nyelvi, régészeti, történeti ismereteket? — Prédikációim örömhírt mondanak-e, éspedig a mai embernek? Tanulmányo­66

Next

/
Oldalképek
Tartalom