Szolgálat 33. (1977)

Halottaink - Sulyok Efrém OSB (Confrater)

szerző maga is elcsodálkozott tudományos felkészültségén. Személyesen Is fölkereste, és magántanárságra buzdította. Ö azonban jobban kedvelte a beszélgetés, a sze­mélyes társalgás formájában való, „peripatetikus“ tanítást. Nagyon sok magánta­nítványa volt, s nemcsak latint és görögöt tanultak tőle, hanem teológiát, filozófiát és lélektant is. No meg emberséget. Szellemi kincseit pazar kézzel osztogatta. Rend­társainak éveken keresztül ö írta az esti elmélkedések punktáit. A rendi növendékek­nek rendszeresen prédikált. Egy ideig a pasztorációs munkában is részt vett. Angyal­földre járt ki, és itt a Béke téri templomban misézett, gyóntatott és szentbeszédeket mondott. Konferenciabeszédekre is fölkérték, és amíg egészségi állapota engedte, szívesen vállalkozott erre is. Tanítványai szerint feledhetetlenek voltak latin és görög órái. Kiválóan értett hozzá, hogy szemléletes magyarázataival, humorával élményt adjon diákjainak, és megszerettesse velük a két klasszikus nyelvet és kultúrát, az ókor világát. Mikor a betegség első jelei mutatkoztak rajta, nem akarta tudomásul venni a bajt. Imádsággal és munkába feledkezve küzdött ellene. Humorát, lelki derűjét betegsége alatt is megőrizte. Halála előtt néhány nappal még tanított, éa fordított egy trigono­metriai tárgyú munkát. Találóan vonatkoztatjuk reá a szállóigét: a fák állva halnak meg. Serviendo consumor — olvastam egy gyertya fölirataként. Simon Sándorról is el­mondhatjuk ezt. Gyertyaként égett, lobogott, árasztotta szelleme fényességét, amíg ez a láng 1976. május 26-án el nem lobbant. Dr. Magyar István SULYOK EFRÉM OSB (1900—1976) Szombathelyen született 1900 jún. 17-én, Az ottani premontrei gimnáziumba járt, és a VII. o. elvégzése után jelentkezett noviciusnak. A nyolcadikat a noviciátus után kőszegi gimnáziumunkban végezte, és Győrben érettségizett 1919-ben. Főiskolai ta­nulmányai után 1923. júl. 1-én szentelték pappá. Szaktárgyai magyar és latin voltak. Gyakorló tanári évét Pápán töltötte, majd továbbra is ott tanított 1934-ig. Első tanári éveiben megszerezte a filozófiai doktorátust is. Tanári munkáját a pontosság és köte­lességteljesítés jellemezte. Buzgón készült óráira, lelkesen magyarázott, de tanít­ványaitól is megkövetelte a pontos, lelkiismeretes munkát. A tanítást hivatásnak tekintette. Tanítványai éppen ezért nagyon tisztelték és szerették, ha féltek is tőle. Minden más hivatalát is (Kőszegen és Komáromban volt házgondnok) a rá jellemző precizitással végezte. 1948-ig még több helyen tanított. Utána 1950-ig Esztergomban hitoktató és segédlel­kész volt. Ekkor került Pannonhalmára, ahol 1961-ig volt rendes tanár, majd nyugalomba vonulása után is egészen 1969-ig óraadó tanárként működött. Közben 1951-ben egy évig prefektus is volt. Csendes, talán túlzottan is magábazárkózott ember volt, különösen azután, hogy végleg felhagyott a tanítással. Piknikus testalkata miatt gyakran volt kitéve rendtársai tréfáinak, csipkelődéseinek: ezeket kezdetben mosolyogva, Idősebb korában már inkább türelemmel viselte el. Betegségei: a cukorbaj és érelmeszesedés elég korán jelentkeztek. Emiatt egyre komorabb lett, még inkább magába zárkózott, majdnem egész napját a szobájában töltötte olvasással és imádkozással. Utolsó heteiben már állandó fekvésre kényszerült. Az ágyhoz szegezve szótlanul, panaszkodás nélkül készült az Úr Jézussal való talál­kozásra. Apr. 15-én, nagycsütörtök délután hunyt el csendben, miután a hosszas fekvéstől tüdőgyulladást kapott. Nagyszombat délután temettük el a Boldogasszony kriptájában. Reméljük, a húsvéti Alleluját már fenn az égben énekelhette a Bárány trónja előtt. Confrater 99

Next

/
Oldalképek
Tartalom