Szolgálat 32. (1976)

Könyvszemle - Bogyay Tamás: Stephanus Rex (Vecsey L.)

KÖNYVSZEMLE

Bogyay Tamás: Stephanus Rex. (Szent István király emlékezetére születésének ezredik évfordulója alkalmából a Szent István Jubileumi Emlékbizottság kezdeményezésére és gondozásában.) Verlag Herold, Wien 1976, 63, XVI szövegoldal, 4 színes és 96 mélyszínnyomású fénykép. (Egyidejűleg jelent meg német ill. magyar szöveggel.)

Mint a mű alcíme elárulja, Bogyay Szent Istvánról szóló monográfiája első Szent Királyunk születésének ezeréves jubileuma alkalmából készült, s így csak sajnálni tudjuk, hogy az első pillantásra tetszetős külsejű munka már legalább 1-2 évvel ezelőtt meg nem jelenhetett, holott tudtunkkal a megjelentetésre a kellő időben elő volt készítve.

Milyen célkitűzések vezették szerzőt a „Stephanus Rex“ megírásánál? Nem a szokásos értelemben vett Szent István élet- és korrajzot akar adni, „sem pedig általában méltatni Szent István történelmi jelentőségét. Csak a többé-kevésbé biztos tényeket és értesüléseket gyűjti össze és vizsgálja, hogy közelebb hozza a mához az embert, a szentet.“ (5. o.)

Bogyay tehát nem követi az általunk eddig megszokott utat műve megírásánál, hanem a modern tudományos kritika retortáján megszűrve ismerteti mindazokat az adatokat, amelyek a legendákban, a Gesta Ungarorumban s a külföldi krónikákban, oklevelekben vagy egyéb forrásokban Szent István életével foglalkoznak. Ezeket az adatokat aztán mozaikszerűen úgy rakja össze, a történeti segédtudományok, a pszichológia, korismeret, genealógiák, az egyes koráramlatok stb. összehangolásával, hogy az első szent király alakja az adatok alapján nő naggyá előttünk, anélkül, hogy ezt a szerzőnek ki kellene mondania vagy hangsúlyoznia. így egyes események is más és más megvilágítást kapnak, mint eddig a történetírás hirdette, pl. Géza kereszténysége, Istvánnak a Clunyekhez való viszonya, István és Koppány döntő küzdelme s ennek büntetése, az Intelmeknek a többnyelvű országra vonatkozó kitétele stb.

Kétségtelen, hogy Szent István a magyar történelem egyik legkritikusabb fordulóján vette kezébe népe vezetését; de már István atyja, Géza nagyfejedelem, mint a szerző kifejti, teljes mértékben felismerte az egyedül járható utat, amikor a missziós papoknak szabad teret engedett országában. E téren különös szerep jutott Szent Adalbert prágai püspöknek, akit Géza teljes barátságával ajándékoz meg, s aki Istvánnak is teljes bizalmát élvezte. Bogyay különös nyomatékkai mutat rá, hogy Adalbert többszöri magyarországi jelenléte a fejedelmi udvarban — ö bérmálta meg Istvánt s talán oktatója is volt egy időben — döntő hatással volt István fejlődésére és közvetve az egész országéra: „Miután megmutatta a nagyfejedelem fiának az egyetlen helyes utat, most arról kellett gondoskodnia, hogy ez tovább is menjen rajta és vigye magával az egész népet“ (17). A hagyomány szerint Adalbert eskette össze a bajorországi Scheyern bencés kolostorában Istvánt Gizellával. Ez nemcsak békés együttműködést jelentett a hatalmas német birodalommal, hanem egyúttal rangemelést is a jövendő magyar király számára.

Az a módszer, ahogyan a szerző végigvezeti az olvasót a történéseken s belőlük kiemeli, kielemzi a valóságot vagy valószerűt, rendkívül nagy kor- és helyismeretet és szakszerű tudást árul el, amit egyébként eddig megjelent munkái is tanúsítanak Ilyen elemzésben tárul elénk Géza nagyfejedelemnek, az apának történelmi meglátása és alapvető munkája, amelyen fia biztosan tovább építhetett* s országát, népét a nyugati keresztény népek közösségébe bevezethette, nemkülönben István küzdelme, a hatalom megszilárdítása és az ország megvédelmezése a belső és külső ellenségek84