Szolgálat 32. (1976)
Eszmék és események - „Ezüstlakodalom“ Plátanosban
+ A testi fogyatékosok jobban vonzódnak egymáshoz, jobban megértik az Ö világosságával az élet értelmét, a tehetetlenség értékét. Mivel az élet nagy ajándéka Istennek, öröm van bennem, hogy élek. Ezért ragaszkodom az élethez, és ha tele vagyok is szenvedéssel, hálát adok minden reggel, hogy elmúlt egy éjszaka, és itt egy újabb nap, amikor még itt a földön talán közelebb kerülhetek Istenhez. És ha eljön a végórám, Ö fog várni engem. + öröm minden olyan jelenség, amelyben megcsillan az emberen alkotójának képe és hasonlatossága. Valamennyi kulcslyuknyi rés a mennyországon, amelyen be lehet lesni, vagy fény szűrődik rajta ki. Szobámból úgy nézek a világba (az utcára), mint orvos, ha ütőeret tapint. Pl.: Két kisujjuknál összeakaszkodott fiatal egymást ráncigál- va próbál elválni, majd egy óvatlan pillanatban homlokon csókolják egymást, utána mindkettő kipirulva megfutamodik hazafelé. Vagy tegnap látott kép: Nagy öl virággal kicsengetésre jövő falusi bácsika, két fiatal szalad vele szembe, kezet csókolnak neki, majd megölelik, csókolgatják, és tessékelik az iskola felé. Vagy a télen történt. Dacolok a hágóval kis motoromon. A tükörből megpillantok egy bácsit, aki a tarisznya kengyelét másik kezébe igazítva készíti karját, hogy megtoljon. Olvasáskor vagy színházban is tiszta örömet, felüdülést jelentenek a hasonló apróságok. Az alkotás öröme sem hiányzik, hiszen minden darab, amit csinálok, más és más. (Levélírónk varr.) De különösen öröm valami reménytelennek látszó modellt kisütni egy kevésre vásárolt anyagból. Igazi „alkotásnak“ mégis az alakításokat érzem. Itt gyakran vagyok szemtanúja a minőségi és mennyiségi változásnak (rossz nagykabátból jó gyermeknadrág). Hálás közönség az ifjúság. Formás az alakjuk, és tudnak örülni egy-egy jól sikerült ruhának. Ilyenkor összecsókolgatnak. Elmondják néha gondjaikat-bajaikat is. Véleményt kérnek gavallérjukról, s hogy könnyebb legyen a döntésem, elhozzák, bemutatják. Van, amiből házasság lesz, és gyermekeiket is én ruházom. Nő az utánpótlás. Gyűjtöm a hímestojás (írott) mintákat. 170 körül van, minden új darab nagy öröm. Szeretem a szép zenét, népdalokat, de a könnyűt is. Megesett, hogy a kapuban fiúval suttogó unokákat becsaltam egy-egy kedvelt, fel- hangosított melódiával. Ebből az a szokás alakult ki, hogy ha fejmosni hívom valamelyiket, gavallérostól jön. Néha a gavallér is asszisztál, és jól elszórakoznak tájékozatlanságomon. Sokszor én is lekacagom magamat, de ehhez kell a bajoktól egy kicsi távolság. Elvben örömet kellene, hogy jelentsen minden, mint a jó Istennek nekem szánt ajándéka, de még nagyon válogatós vagyok, a kellemetleneket éppen csak eltűröm. + Amikor kislány voltam, én is szerzetesnővér szerettem volna lenni, sok kis lep- rást gyógyítani, őket tanítani, vagy vakokat, bénákat, elhagyottakat istápolni. Olyan boldogító az a tudat, hogy helyettem van, aki az élet kitaszítottjait szeretettel veszi körül, és én mint kétgyerekes családanya, imáimmal, önmegtagadásaimmal segíthetem őket. Erősítse misszionáriusainkat az a biztos érzés, hogy van és vannak, akik értük naponta imádkoznak. így vagyunk mi egyek Krisztus Titokzatos Testében, és szeretjük egymást; ha testileg távol vagyunk is egymástól, de lélekben annál közelebb. „EZÜSTLAKODALOM“ PLÁTANOSBAN Huszonöt éve, hogy a magyar angolkisasszonyok messze Argentinéban intézetet nyitottak 12 kis magyar lánynak. Ketten voltak csupán, de két „szorgalmas hangya". La Plata városában, kis házban, kicsi kerttel a semmiből kezdték, Luttor prelátus úrral, bízva az isteni Gondviselésben . . . 6 81
