Szolgálat 32. (1976)
Tanulmányok - Csőgl János: Az öröm dicsérete
emberből élvezőgéppé degradálódik. A Szentlélek éppen azért a Találkozás Istene, hogy ráhangoljon — értelmet és erőt adva — arra, hogy a Szeretet állandó és mindenütt felénk áradó hívására megfelelő válasz legyen az életünk. Aki engedi, hogy irányítsa a Szentlélek, abban fokozatosan kialakul az Atyával egy olyan viszony, amely az egyszülött Fiúéra jellemző. Az istenszeretet nemcsak gyermeki érzés, hanem minden szeretetnek foglalata és csúcsa. A krisztusi embernek Isten a Mindene: Atyja és Anyja, Testvére és Jegyese, Barátja és Szövetségese, Életcélja és Jutalma, sőt Gyermeke és Unokája. Ezen a ponton kell vigyáznunk. Hogy Isten a Mindenünk, nem jelenti azt, hogy minden más semmi. Egy időben azt hitték egyes keresztény eleink, Isten kedvéért meg kell feledkezniük a világról. Több évszázados folyamat eredménye, hogy ma sok jó keresztény is a világ kedvéért kezdi elfelejteni Istent. Ha hallgatunk a bennünk élő Szendétekre, feltárul előttünk a megváltás gyümölcse: minden a miénk. Először, mert mindenben miénk az Atya. Másodszor, mert mindent ránkbízott az Atya, hogy ti. folytassuk a teremtés és a megszentelés művét, Isten munkatársaiként a beteljesedésig. Nem elutasítanunk kell tehát a világot, hanem elfogadnunk az Úrtól. Elfogadnunk ajándékként és ugyanakkor feladat gyanánt. A hitnek ez a felismerése nem szakít el bennünket sem Istentől, sem az emberi világtól. Kedvet ad a munkához, az emberi problémák megoldásához, a nehézségek leküzdéséhez, és minden földi gondot mennyeivé avat, hiszen mindenben a jelenben érő, a jövőben beteljesedő Találkozást keressük. így születik meg bennünk földi létben az égi életöröm. Kempis Tamás még a szerzetesi cella magányát dicsérte mindenek felett. A ma kereszténységét már rávezette a Szentlélek a közösség szeretetére és keresésére. A szerzetes, sőt a remete sem akarja szívét az emberektől elfordulva adni az Egyetlennek, hanem a közösség szolgálatában akar elégni az istenszeretetben. A szerelem, a házasság, a szülői érzés, a barátság, a társaság kedvelése nem „megengedett“ öröm, hanem istengyermeki kiteljesedésünk eszköze. A Szentlélek közösségi lényeknek akar bennünket az emberiségben, a konkrét társadalomban, amelyben élünk, a kisebb közösségekben, az egyházban, sőt a mennyben is. így épít a kegyelem a természetre, amely nem ismer tartósan egyéni örömöt, hiszen arra vagyunk teremtve, hogy örömünket és bánatunkat másokkal megosszuk, hogy legyen valakink, hogy befogadjon minket a közösség, és hogy másokért éljünk. A Szentlélek örömének és békéjének alapfeltétele a szeretet. A hiteles szeretet kilép önmagából, hogy fokozatosan elfelejtse az ádámi ember alapszavait: én, enyém, nekem, értem. Az önzésen és ezzel önmagán túllépő ember a Végtelent óhajtja szeretni, de nem talál másra, csak véges lényekre, dolgokra, eseményekre, feladatokra. A hitben ismeri fel, hogy mégis ott van 7
