Szolgálat 32. (1976)
Tanulmányok - Edith Stein: Életalakítás Szent Erzsébet szellemében
Egy emberi vágy húzódik a századokon át, soha ei nem nyugszik, s hol halkabban, hol hangosabban nyilvánul meg. Valaki, aki különösen élénken érezte, ezzel a gyújtó formulával fejezte ki: vissza a természethez! Valaki más pedig, aki egész életében emésztő vággyal, hasztalanul üldözte ezt az eszményt, míg végül összetört, különös, megragadó képet rajzolt az emberről: egész magatartása töretlen közvetlenséggel fakad bensejéből, az értelem mérlegelése és az akarat erőfeszítése nélkül, egyesegyedül a szív parancsától irányítva, — a bábok bája az övé. (Kleist: A bábszínház.) Megfelel-e Szent Erzsébet ennek az eszménynek? A felhozott tények spontán cselekvésmódjáról tanúskodnak, tehát mintha igazolnák ezt. De a források más tényekről is tudósítanak, és azok nem kevésbé világosan mutatják acélkemény akaratát, kérlelhetetlen küzdelmét saját természete ellen. A kedves, fiatalosan vidám, elbájolóan természetes nő egyúttal szigorúan aszketikus szent. Nagyon is korán fel kellett már ismernie, hogy veszélyes gátlástalanul szívünk vonzására bízni magunkat. Gertrud királynét a rokonai iránti mértéktelen szeretet, a gőg és kapzsiság gyűlöltté tette a magyar nép előtt, és gyilkos kéztől váratlan és készületlen halált hozott rá. Gertrud nővérét, Meráni Ágnest a fékezetlen szenvedély házasságtörő viszonyra csábította a francia királlyal, és egyházi átkot zúdított egész Franciaországra. Hermann őrgrófot kíméletlen politikai nagyratörése állandó viszálykodásba sodorta életében, míg végül kiközösítve halt meg. Még saját urát is időnként igazságtalan hatalmi harcokba bonyolódva és kiközösítésben kellett látnia. És saját benseje ment volt-e ezektől a félelmetes erőktől? Ó nem — nagyon jól tudta, hogy ő sem hagyhatja rá magát veszély nélkül szíve vezetésére. Amikor mint gyerek jámbor csellel olyan játékokat gondol ki, amelyek során a kápolnához ugrálhat, vagy a földre veti magát és közben titokban imákat mond, ez kétségtelenül a kegyelem hatalmas vonzása gyerekszívében. De talán az a sejtelem is benne rejlik, hogy veszedelemben forog, mert a játék elvonhatja Istentől. Még világosabb ez, amikor a fiatal lány az első tánc után komoly arccal visszalép, és ezt mondja: Egy tánc elég a világért, a másikról lemondok Istenért. Amikor éjszakánként fölkelt fekhelyéről és letérdelt imádkozni, vagy éppen elhagyta a szobát és megostoroztatta magát szolgálóival, ebből nemcsak a vezeklés és az Úrért önként vállalt szenvedés általános vágya beszél, hanem attól a veszedelemtől is meg akar menekülni, hogy a szeretett férj oldalán megfeledkezzék az Úrról. Bizonyos, hogy természetes szépségérzékénél fogva jobban szerette a csinos gyerekeket, mint a csúnyákat, és visszariadt utálatos sebek látványától és szagától. És ha mindig újból mégis éppen ilyen nyomorult teremtéseket választ ki ápolásra, ebben a szegények legszegényebbjei iránti könyörületes szeretet mellett az is közrejátszik, hogy le akarja győzni természetes undorát. Még utolsó éveiben is három dolgot kért az Úrtól: minden földi vagyon megvetését, kegyelmet, hogy örömmel viselje el a megalázásokat, és szabadulást a gyermekei iránti túlságos szeretettől. Szolgálóinak arról számolhatott be, hogy Isten 45
