Szolgálat 32. (1976)

Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: Az öröm témája a zsoltárokban

költeményekben kifejezett nézetek között nehéz felfedezni a harmóniát. Amikor tehát az öröm témáját általánosságban kutatjuk a zsoltárokban, nem szabad elfelednünk, hogy a fellelhető közös vonásokon túl sok az egyéni és egyedi sajátosság. Egy bizonyos csoport zsoltárban kifejezett tanítás nem alkalmazható szükségképpen más zsoltárok magyarázatában.

Másodszor: a zsoltárok teológiáját illetően a biblikus tudomány jelenlegi álláspontja nem egy pontban tisztázatlan. Főképp a zsoltárokban kifejeződő eszkatológia vitatott. Itt mi lényegében ugyanazt az álláspontot követjük, amit már korábbi írásokban képviseltünk (v. ö. Zsoltároskönyv, 17—18. o., valamint a Szolgálat 17. (1973) és a Vigília XXXIX/5 (1975) számában megjelent cikkeket): a zsoltárok ismételten kifejezik az örök boldogság hitét, vágyát vagy reményét, anélkül azonban, hogy a szerző az örök élet mikéntjét képes volna megfogalmazni. Ezért, ha bizonyos óvatossággal is, készséggel követjük P. Mitchell Dahood SJ meglátásait, aki a zsoltárokban sokhelyütt a kánaáni vallásos költészet olyan képeit és kifejezéseit találja, amelyek kulturális összefüggésük szerint egyértelműen az örök élet reményére utalnak.

1) A teremtés mint az öröm forrása

„Mert alkotásod ujjongással tölt el, dalolom kezed műveit örömmel." (92,5)

A zsoltárköltészet tele van a teremtett világ csodálatával, a világ szépségén való ujjongással. Nem romantikus természetszemlélet ihleti a zsol- tárost. Nem a természet színei vagy „ősereje“ vagy az élet burjánzó bősége kelti fel benne a szépség élményét, mint a romantikus költőknél. A 104. zsoltár ebből a szempontból különösképpen jellemző. A világ harmóniáját, rendjét és ésszerű berendezését mint az isteni bölcsesség művét szemlélteti. Az ember is része ennek a harmonikus világnak, részesedik javaiból, a napszakok és évszakok körforgásának ritmusába életével teljesen beleilleszkedik. A zsoltáros minden rend és szépség forrását az Istentől való boldog és békés függésben látja. A bölcsességi irodalom látásmódja szerint minden élet az Isten aktuális éltető hatásából táplálkozik:

„Amikor adsz, ételre lelnek, kezed kitárod, Jóság, s ők betelnek.

De hacsak elfordítod arcodat, kimúlnak, ha lelked elvonod, halálba, porba hullnak.

Bocsásd ki lelked, új életre kelnek, s a föld színét újjáteremted.“ (28—30 v.)

Az Isten éltető tevékenysége mögött az ő kiáradó szeretetét találjuk. Az Úr örömét találja műveiben! (31. v.) Ez talán a költemény legmélyebb mondanivalója: amikor az ember a lét szépségének örül,' az Isten teremtő örömében vesz részt, örömének forrása nem önmaga, nem is a világ gaz16