Szolgálat 31. (1976)
Sántha Máté: Hildegard Burjan, a szociális tett embere
miséből. Persze kérhetett volna fölmentést, de saját személyének minden kivételezése mérhetetlenül távol állt tőle. Ami más fiatalasszony legnagyobb öröme, neki az is súlyos megpróbáltatást jelentett: rövidesen Bécsbe költözésük után anyai örömök elé nézett. Az orvos életveszélyesnek ítélte a szülést a súlyos operációk után, és mindenképpen el akarta vetetni a magzatot. Hildegard hajthatatlan maradt. Igaz, a gyermek születése csaknem az életébe került, de végül is világra jött, és a szeretet nagy szentjének, Magyarországi Szent Erzsébetnek a nevét kapta Négy nappal a szülés előtt Hildegardnak abban a boldogságban volt része, hogy férje is megkeresztelkedett, s ezzel lelki egységük még szorosabbá vált. Hamarosan annyira beletalálta magát új hazájába és körülményeibe, hogy ismét időt tudott szakítani szellemi továbbképzésre. Szokása szerint egyetemi előadásokra járt. Egy nap a hirdetőtáblán egy meghívást fedezett fel egy szociális munkáról szóló tanfolyamra. Ez volt a Gondviselés első ujjmu- tatása életműve felé. A tanfolyam vezetője, Lola Marschall grófnő életre szóló barátja és munkatársa lett, s környezetéből kapta később a „Caritas Socialis“ eiső tagjait. A tízes években kezdődött szerteágazó szociális munkája, amelynek még vázlatos összefoglalása is hosszú oldalakat venne igénybe. Jóbarát mondta róla: sok embernek vannak jó gondolatai, de ő keresztül is viszi, amit gondol. Alapos megfontolás és sok imádság előzte meg minden vállalkozását, de amit egyszer eltökélt, azt vasakarattal és kifogyhatatlan ötletességgel vitte végbe. Sok mindent kezdeményezett, sokban működött közre, ami ma magától értetődőnek látszik, akkor azonban még egyáltalán nem volt az. Első írása a gyermekfoglalkoztatásról szólt. Nagy része volt abban, hogy a visszaélések ellen hamarosan törvényt hoztak. 1912-ben a bedolgozó nők nyomorára figyelt fel. Szegény özvegyek, családanyák éjszakába nyúlóan varrtak, hímeztek nagy cégeknek éhbérért. Társaival házról házra járva próbálta az agyondolgozott, gyanakvó nőket egy szervezett közösség megalkotásának megnyerni. Nem sokkal a „Házimunkásnők Szövetsége“ megalakulása után Hildegard átadta a vezetést az e célra kiszemelt tagoknak. Semmi kérle- lés és könny nem használt. Egy életen át szilárdan ragaszkodott ehhez az elvéhez: a legnagyobb odaadással szentelte magát egy-egy feladatnak, de miihelyt nélkülözhetőnek látta magát, visszavonult a saját lábára állított műtől. Hiszen még így is valóságos szakítópróba volt az élete a rengeteg különféle munka között. Az első világháború megpróbáltatásai a mérhetetlenbe tágították a munkateret. Gyakorlati érzékeivel hamarosan megalapította a „Szociális Segítség“ egyesületét: nagyban beszerzett élelmiszereket osztottak ki 8 elosztóhelyen a dolgozó asszonyoknak beszerzési áron, sorállás nélkül. Minden keresztény női szervezetet összefogott ebbe az egyletbe, úgyhogy 12 000 95
