Szolgálat 31. (1976)

Zichy Aladár: Az igazság és a harmadik világ

A Harmadik Világ képviselőinek őszintesége és buzgósága nem ritkán kétség tárgya, mert ők maguk a saját országukban eleve a gazdag réteghez tartoznak. Ha hivatalosan országaik törekvéseit képviselik is, ez még nem jelenti, hogy föltétlenül népeik közvetlen érdekét is. Mért legyen a gazdag világ, amely megdolgozott jólétéért, engedményekre kész, ha a szegény világ maga nem hajlandó vagy képtelen megszüntetni azt az elképesztő szociális és gazdasági különbséget, amely a szegény országok gazdagjait és szegényeit elválasztja?

Ez az űr elsősorban vagyonkülönbségekben nyilvánul meg. A nyomorultak nincstelenségével, szerencsétlenségével és kilátástalanságával óriási földbirtokok, többezres gulyák állnak szemben, föltörekvó és nem ritkán korrupt államhivatalnokok villáikat az állam kincstárából származó kedvezményes kölcsönökből építtetik, és külföldi tanácsadóknak és üzletembereknek csillagászati lakbérért adják ki.

A vagyonkülönbségeket jövedelemkülönbségek súlyosbítják. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal egyik kimutatása érdekes tényeket tár fel ebben a vonatkozásban. Egy átlagos fejlődő országban a háztartások leggazdagabb 10 %-a a jövedelmek 40 %-át élvezi, míg a szegényebb 40 %-nak csak 15 % jövedelem jut, a még szegényebb 20 %-nak csak 5 %. A tanulmány következtetése az, hogy a jövedelemkülönbség lényegesen kisebb a gazdag országokban, mint a szegényekben. Továbbá a Harmadik Világban a lakosság 40 %-a vagy munkanéküli, vagy olyan munkát kénytelen végezni, amiből nem tud megélni, tehát nyomorog. A becslések szerint Földünkön 700 millió ember, megismétlem: 700 millió ember él nyomasztó szegénységben és 500 millió krónikus éhező. A világ lakosságának negyede kevesebbet keres évi 200 dollárnál, és nem is termel többet, mint a világ össztermelésének 3 %-át.

Hasonló egyenlőtlenségek mutathatók ki szociális téren is. A világ némely országában 70 000 lakos esik egy orvosra (míg Japánban, Norvégiában pl. 700!), s ezek is rendszerint a nagyobb városokban teljesítenek szolgálatot, úgyhogy vidéken az arány még sokkal rosszabb. Ez végeredményben azt jelenti, hogy a tehetősek, akik vagy városban élnek, vagy megfelelő közlekedési eszközzel rendelkeznek, biztosítani tudják maguknak az orvosi ellátást (hogy a drága külföldi gyógyszerekről és a higiénia előfeltételeiről ne is beszéljünk), míg a szegényeknek hiányzik a legszükségesebb is. Nem meglepő, hogy az iskoláztatás terén is hasonló a helyzet. A kiváltságos szülők gyermekei legalább középfokú iskolai kiképzésben részesülnek, sót a szülők pénzén északamerikai vagy nyugat-európai egyetemekre járnak, míg a szegényebb rétegek gyermekei, főleg vidéken, még csak elemi iskolába sem jutnak el. (Az UNESCO adatai szerint az analfabéták száma 1960 óta 700 millióról 800 millióra emelkedett.) »

Az igazság a Harmadik Világban

72