Szolgálat 31. (1976)

Georges Cottier: Van-e keresztény tanítás az erőszakról?

szövegébe, az intézményekbe. De még ezen a kereten belül is újra meg újra visszahódítja állásait a rossz. Az erkölcsi éberségnek nem szabad lankadnia. Mert az erőszak gyökeres elnyomása egyenlő lenne a bún gyökeres elnyomásával. Azt pedig csupán az „új ég és új föld“ idejére várjuk. A bűnnek ez az eltörlése reményünk egyik része, és ennek mértékében táplálja tevékeny küzdelmünket az erőszak ellen. Mert a remény hatékony erő: arra ösztönöz, hogy valósítsuk meg részleges zálogait, jelzéseit annak a teljességnek, amelyre vár.

Ennek a magatartásnak tudatosodása vitathatatlan pozitív nyereség.

Az erőszakmentesség említése egy további megjegyzésre is alkalmat ad. Ez az erőszak sokrétű jellegéhez kapcsolódik.

Az erőszak elleni küzdelem ugyanis, ha nem elég figyelmes vagy meggondolt, azzal a veszéllyel járhat, hogy kizárólag egyetlen formája ellen tiltakozunk. Olyan maradéktalanul összpontosítjuk energiánkat erre az egyre, hogy a többi elhanyagolt formája kényére-kedvére érvényesülhet. Az erőszak valamelyik sajátos alakját azonosítjuk „a“ rosszal, vagyis azon kívül semmi más rosszat nem látunk, és készek vagyunk mindent feláldozni, hogy megszüntessük. így például valaki elhanyagolható rossznak tartja a politikai szolgaságot a háborúval összehasonlítva, amely ellen mindenáron küzd. Vagy figyelmét az élet valamelyik területén, mondjuk a gazdasági területen előforduló erőszakra összpontosítja, annyira, hogy közönyös marad más formák iránt. Fajüldözés, fajirtás, adminisztratív erőszak stb.: egész listáját állíthatnánk össze mindannak az erőszaknak, amely észrevétlen marad annak árnyékában, hogy az egyoldalú figyelem más formáira irányul. Egy példa szerintem különösen figyelemre méltó: a prostitúcióé. Ez ma hatalmas, megszervezett nemzetközi hálózat formájában létezik, hivatalos cinkosokat élvez, néha még parlamenti képviselők alakjában is. Nyilvánvaló esete ez az olyan erőszaknak, amelyet szándékosan, nagy kiterjedésben követnek el emberi személyek milliói ellen. Az erkölcsi tudat még nem ébredt rá erre a botrányra. Jelszavak segítségével okoskodunk a jelenségről, mint valaha a háborúról: kikerülhetetlen társadalmi tényről van szó, meg kell engedni a maga helyén. Ezért általános szkepszis fogadja annak a néhány úttörőnek erőfeszítését, akik küzdenek a ragály ellen.

Ha az erőszak sokféle alakban jelentkezik, akkor leküzdésének első feltétele, hogy világosan lássuk és gondolkodásunkkal meg tudjuk ragadni okait és természetét. Ez annál is szükségesebb, mert ami bennünk önkéntelenül tiltakozik az erőszak ellen, az nem mindig tiszta és érdektelen. Vannak az erőszaknak olyan fajtái, amelyek nagyobb benyomást tesznek, felháborítják érzékenységünket, és talán önzésből küzdünk ellenük, mert zavarják a saját nyugalmunkat. Vannak viszont rideg, „fertőtlenített“ fajtái, amelyek nem keltenek visszhangot képzeletünkben, pedig nem kevésbé rettenetesek. Vannak például emberek, akik meghatódnak az állatok szenvedésén, de az abortusz

52