Szolgálat 31. (1976)
Egyházatyák az igazságosságról (Balás Dávid kommentárjával)
Szent Ambrus (340—397): De Nabuthe Jesrahelita c. 12. n. 53—55. „Ne mondd: majd holnap adok" — így szól Isten (Péld 3,28). Aki nem tűri, hogy azt mondd: holnap adok, hogyan tűrné, hogy azt mondd: nem adok? Nem a tiedből nyújtasz a szegénynek, hanem az övéből adsz vissza. Mert ami mindenkinek közös használatára van szánva, azt te egymagad bitorlód. Mindenkié a föld, nem a gazdagoké: de kevesebben vannak, akik nem használják, ami az övék, mint akik felhasználják. Tehát csak azt adod meg, ami jár, nem azt nyújtod kegyesen, ami nem jár. Mit kevélykedsz hát, te gazdag? Mért mondod a szegénynek: Ne nyúlj hozzám? Nem úgy fogantál-e, nem úgy születtél-e anyád méhéből, akár én, akár a szegény? Aki tehát a gazdagságban igaz embernek bizonyul, az valóban tökéletes és dicséretre méltó. Szent Ágoston (354—430) zsoltármagyarázataiból (Enarratio in Ps. CXLVII, 12.) Mit is mond az írás? „Mert az ítélet irgalmatlanul lesújt arra, aki nem volt irgalmas" (Jak 2,13). Bármennyit is haladsz előre, csak az irgalomban remélhetsz. Mert ha az igazságosság érvényesül irgalom nélkül, mindenkiben talál kárhoztatni valót. Mivel vigasztal az írás? Az irgalmasság gyakorlására buzdít, hogy osszuk el, ami bővebben van. Ha csak a szükségeset tartjuk meg, kiderül, milyen sok a feleslegünk: ha viszont a hiú dolgokat keressük, semmi sem elég. Testvéreim, azt keressétek, ami Isten művére elég, nem ami a magatok kapzsiságára. Kapzsiságtok nem Isten műve. Testetek, lelketek, egész magatok: ez mind Isten műve. Keresd, mi az elég, és meglátod, milyen kevés az. Az özvegynek két garas elég volt, hogy irgalmasságot gyakoroljon (Mk 12,42), elég volt két garas, hogy megvegye rajta Isten országát. Nézzétek, nemcsak hogy kevés elég nektek, hanem Isten maga sem kér tőletek sokat. Keresd, mi mindent adott neked, és vedd el belőle, ami elég neked; a többi, ami fölösleges, másoknak szükséges. A gazdagok fölöslege a szegények járadéka. Ha fölösleget tartasz meg, a másét tartod meg. Nagy Szent Gergely (kb. 540—604) homíliájából (Horn. in Ev. 20, hóm. 12.) A bűnbánat méltó gyümölcseihez tartozik, hogy necsak külső és kevésbé szükséges dolgainkat osszuk meg embertársainkkal, hanem azt is, ami magunknak is nagyon szükséges, például az ételt, amelyből élünk vagy a ruhát, amelybe öltözködünk. Hiszen azt mondja a törvény: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat". És nem szereti eléggé felebarátját az, aki a szükségben nem osztja meg vele azt is, amire saját magának van szüksége . . . Aki pedig a lelki adományok embereinek földi segítséget ad, ezzel munkatársává lesz mindannak, amit lelki adományukkal végbevisznek. R. 3 33
