Szolgálat 31. (1976)
Őrsy László: Néhány gondolat a hitről és az igazságosságról
Eljött az ideje, hogy megkérdezzük: Mi az Egyház feladata az igazságosság előmozdítása terén? Mi legyen pontosan az Egyház munkája az igazságosság érdekében? A felelet nem más, mint amit a második kérdésen elmélkedve adtunk. Azt mondottuk: az igazi segítőnek ismernie kell saját képességeit és korlátaiit. Ugyanígy az Egyháznak is. Máskülönben legjobb esetben csalódás, legrosz- szabb esetben szerencsétlenség lesz az eredmény. Az Egyházban megvan az a képesség, hogy világosságot hozzon az embernek: így az meglátja az irányt, amelyet követnie kell, hogy szeresse Istent és felebarátját. A világosság az Evangéliumból származik. Az embernek szüksége van rá, hogy önmaga lehessen és fölemelkedjék Isten gyermekének méltóságára. Az a képesség is megvan az Egyházban, hogy a gyönge embernek elhozzon valamit Isten erejéből a szentségek adományával, és így az meg is tudja tenni, amit helyesnek lát. Egyszóval az Egyház meg tudja gyógyítani az ember értelmét és szívét, sőt még sokkal tovább is megy: a szeretet új útjait nyilatkoztatja ki neki, és emberi erőnél többet bocsát rendelkezésére, hogy teljesítse a nagy parancsot. Az Egyház vezeti az embert az igazságossághoz való megtérésének útján. De az Egyháznak is tisztában kell lennie saját korlátáival. A keresztény közösség soha nem kapott olyan adományt, amely biztosítaná, hogy valami isteni segítségből kifolyólag a legjobban meg tudná tervezni a gazdasági igazságosságot, vagy bölcs törvényeket tudna létrehozni a társadalmi jólét és egyensúly dolgában. Minden bizonnyal elő tudja mozdítani az ehhez szükséges tanulmányokat, bátoríthat minden értelmes cselekvést, de nem képes gyakorlati részleteiben tévedhetetlenöl megítélni, mi helyes és mi helytelen gazdasági, jogi, társadalmi ügyekben. Az evangélium hirdetésének megbízatása nem arra való küldetés, hogy a végső szót kimondó bíró legyen egészség, nevelés, társadalmi jólét terén. Az Egyház hozzájárulása gyökérig hatoló, alapvető, de kiegészítésre szorul tudós és tapasztalt szervezők, politikusok, tudósok — mikor melyik — munkájával. Mindnyájuknak, az Egyháznak és a többieknek együtt kell dolgozniok, elismerve egymás sajátos hivatását, kiegészítve egymás hozzájárulását. A keresztény tudja: a pelagianizmus csapdájába eshet, ha föltételezi, hogy pusztán emberi eszközökkel állandóan igazzá lehet tenni az ember elméjét és szívét. Nélkülözhetetlen Isten Lelkének beavatkozása. De azt is tudja: nem teljesítené egészen hivatását, ha nem használná fel a jó társadalmi struktúrák megteremtésére mindazt az emberi eszközt, amit tudomány, tanulás és értelem kínál. Sült galambra várni az égből a kvietizmus eretneksége lehet. A „mindent vagy semmit“ két véglete között a keresztény Isten kegyelmére hagyatkozik, és így működik közre az új világ megteremtésében. Még egy másik kérdés is fölmerül az Egyházban: Mi legyen a papok hozzájárulása az igazságosság előmozdításához? • 16