Szolgálat 31. (1976)

Sántha Máté: Hildegard Burjan, a szociális tett embere

bői útját vágták a „plébániai nővérek" beállításának, de a litomericei püspök (Csehszlovákia) meghonosította az intézményt. Hildegard mindenhova párosával küldte nővéreit, hogy legalább egymás támaszai legyenek. Nagymosástól csecsemőgondozásig és állásközvetítésig mindent vállaltak, amire éppen szükség volt. Viszonzásul semmit sem fogadtak el. De a plébániára juttatott hálaadományokból minden nehézség nélkül el tudták látni őket. Az Egyháztól távol állókat Hildegard különösen szívükre kötötte. „Ezzel a .prédikációval' — írja később a családgondozás munkájáról — sokan, sokan váltak ismét hivő emberré.“ Állandó levelezéssel tartotta a lelket övéiben, s Időnként — rengeteg kényelmetlenség és áldozat árán — végiglátogatta őket. Ilyenkor sok eredményt hoztak az egyes plébánosokkal folytatott megbeszélések is. A nővérek meghatva emlegetik, hogy Frau Doktor mindig finom falatokat, édességeket hozott magával nekik, — ő maga, a cukorbeteg, csak teát ívott.

A Hildegard haláláig eltelt nyolc év alatt 20 000 család kapott anyagi és erkölcsi segítséget a CS-től.

Utazásai alkalmával mindig nyitott szemmel tanulmányozta az illető ország szociális berendezéseit, és mindenből tanult. így adta neki egy müncheni menza a „Szent Erzsébet-asztal“ ötletét. Az intézmény virágkorában 26 helyen 6000 szemérmes szegény kapott csinosan terített asztalnál tápláló, meleg ebédet télen át, jelképes összegért, nemzetiségre, vallásra, világnézetre való tekintet nélkül. A kiszolgálást önkéntes vállalkozók látták el. Miniszterek és követek feleségei kötötték maguk elé a fehér kötényt. Sok társaságbeli dáma Hildegard iskolájában tanulta meg először a jócselekedetnek azt a szerény, kedves stílusát, amely igazán értékessé teszi. Nem egy, aki talán csak az illendőség kedvéért jelentkezett, teljesen hatása alá került a munkát átjáró önzetlen, odaadó szellemnek, és eddig üres élete észrevétlenül tartalommal telt meg. Hildegard „betegek asztalát“ is szervezett: azoknak, akik nem tudtak kimozdulni hazulról, autóval szállíttatta el az ebédet. Mindezt könnyű leírni, de a legapróbb részletekbe menő szervezés mérhetetlen sok gondot, fáradságot, időt igényelt.

Legmerészebb elgondolása a Seipel kancellár emlékére építendő Krisztus Király-templom volt Bécs egyik nagy munkásnegyedében, a XV. kerületben, mellette népgondozó házzal. Megszerezte a telket és összegyűjtötte a költségeknek kb. felét. Az alapkő letételét már nem érte meg. Kezdettől tudta, hogy ez lesz utolsó vállalkozása. Mikor halálos ágyán azt kérdezték: nem sajnálja-e, mosolyogva felelte: „Nem, igazán nem számít. Fontos csak az, hogy csinálhattam, és hogy a jó Istennek tetszik. Sohasem a sikerért dolgoztam, soha nem akartam, nem kerestem a sikert, ezt nyugodtan mondhatom.“

Miből fedezte Hildegard mindezt? Csak bámulattal nézhetjük, mennyire egyesült benne két igen ritkán találkozó adottság: Isten és ember szolgálatának tiszta szándéka zseniális gyakorlati tehetséggel, szervezőkészséggel,

101