Szolgálat 30. (1976)

Tanulmányok - Őrsy László: „Boldogok a lelki szegények“

Eltekintve ettől a gyökeres lemondásról, illetőleg ezen túl a külső szegénység nagymértékben egyensúly kérdése. Hiszen egy belső lelki beállítottság külső, anyagi kifejeződése, ez pedig a különböző körülmények szerint változhat. De mindig lesz benne önmegtagadás, másik eleme pedig ugyanakkor a szabadság lesz. Krisztus keresztje és a Lélek szabadsága nyomja rá a jegyét. A külső szegénységben keveredik a teremtett dolgok használatában gyakorolt lemondás és önmegtagadás azzal a valódi szabadsággal, amely bármit, kivétel nélkül bármit felhasznál, ha szükséges vagy hasznos az evangélium terjesztésére. A lemondásnak és önmegtagadásnak ez az eleme megvolt Krisztus életében, de nem mindig ugyanúgy. Hosszú éveken át, míg Urunk Édesanyjával és nevelőapjával Názáretben élt, a Szentcsalád élete megállapodott volt. Nem valami könnyű élet, de azt sincs okunk gondolni, hogy nyomorúságos. Föltételezhetjük, hogy életük megfelelt az imádságnak: „Uram, ne adj nekem gazdagságot, se nyomorba ne dönts, csak azt add meg nekem, ami életem fenntartására szükséges." ilyen volt a Szentcsalád élete: egyszerű életmód, amely nem terhelte meg napjaikat annyi anyagi gonddal, hogy ne dicsérhették volna Istent és ne élvezhették volna teremtését.

De Krisztus Urunk nagyobb szegénységet is ismert, különösen nyilvános élete alatt. Mégse gondoljuk, hogy nyilvános élete mindig nagy nyomorban telt. A szent asszonyok, szerényen háttérbe húzódva, de itt-ott megmutatkozva, tőlük telhetőleg gondot viseltek rá és apostolaira (vö. Lk 8,1-3).

Ugyanakkor Urunk maga mondotta: „A rókáknak vackuk van, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania" (Mt 8,20). Tapasztalatból ismerte a szegények életét.

Nem helyes az egész Egyház számára ugyanolyan fajta szegénységet prédikálni. Isten sohasem kívánta ezt. De az is helytelen lenne, ha elhallgatnánk az önmegtagadás elemét. Isten is, az Egyház is megkívánja ezt. A vallásos értelemben vett szegénység Istennek ajánlott áldozat. Krisztus keresztje van jelen benne. De ne tegyünk minden további nélkül egyenlőségjelet a külső szegénység és az anyagi eszközök hiánya közé. Egy pap, aki rendes háztartással és jó könyvtárral rendelkezik, de idejét, egész magát, mindenét, amije van, Isten népe szolgálatára szenteli, sokkal szegényebb lehet, még külsőleg is, mint valaki más, aki négy csupasz fal közt él, nincs egyetlen könyve sem, de alig lehet hozzáférni, ha a szolgálatára volna szükség. Lehet, hogy valaki nem böjtöl, de csak tizenöt perce van, hogy bekapja az ebédjét, annyi a dolga. Rendesen táplálkozik — és odaadja magát. A szegénységnek ez a fajtája is szent; senki se kicsinyelje le.

Áldozati elem nélkül nincs igazi keresztény szegénység. Ennek az áldozatnak a felajánlása nyilvánvaló kell, hogy legyen mind a közösség, mind az egyén életében. Ezért van, hogy a szerzetesek vezette intézményekben, legyen az nagy egyetem, iskola, kórház vagy akármi, valamiképpen meg kell nyilvánulnia, hogy Isten szegényeinek irányítása alatt áll. Ugyanakkor a szegénységnek sohasem szabad akadályoznia az apostoli tevékenység ered12