Szolgálat 29. (1976)
Eszmék és események - Magyar nővérek a nagyvilágban
MAGYAR NŐVÉREK A NAGYVILÁGBAN (Belgium:) Itt ketten vagyunk magyarok. A zárdánk szemlélődő, olyan, mint a trappista nővérek. Zárt lelkigyakorlatok szoktak lenni, hogy akik akarnak, kiszakadjanak 2-3 napra a világi életből, és ezt az időt csendes magányban imával és elmélkedéssel töltsék. Egy ilyen lelki megújulás nagyon jó és segít az embernek. A Szolgálatot mindig nagy lelki haszonnal olvassuk. A zsinatról szóló dolgokat jobban megértjük magyarul, mint franciául. Ha az anyanyelvűnk ment az összes idegen kiejtéstől, részben a Szolgálatnak köszönhetjük. (Belgium:) Magyarországról, Vecsésről indultam el 1932-ben, hogy a jó Istennek szolgáljak beteg felebarátaim ápolása által. Jelenleg idős hölgyek segítségére vagyok. A Szent Anna otthonban lakom, öt házzal tovább a klinikától, vagyis az anyaháztól. (Belgiumi klarissza:) Aki nagylelkű akar lenni és szándékban embertársának sokat akar adni, annak az Isten nagylelkűen kezet ád, mely az emberi jócselekedeteket az ő isteni részével megsokszorosítja! Ez igazolja, hogy aki sokat akar adni, igenis, sokat tudhat adni! Mert kimeríthetetlen Krisztus »Jóság-forrása* — lépten- nyomon tapasztalhatjuk! (Belgiumi örökimádó:) Az ima, akármennyire is buzgó, nem elég hathatós a lelkek megváltására. Krisztus Urunk példája szerint minden megváltás össze van kötve vagy testi vagy lelki szenvedéssel. Isten különös kegyelme által megértettem, hogy nem annyira az önmagámtól keresett önmegtagadás számít, akár itt, akár más helyzetben, hanem inkább azok, amelyeket az Úr maga tálal fel naponkint, mindenféle apró kellemetlenséggel, félreértés, dörzsölés, ügyetlenség, bosszantás, türelem mások iránt stb. Mindez még sokkal többet ér, mint a nyugodt ima az Úr lábainál, mert az előbbi által az ima valóban tevékennyé válik. (Angliai orsolyita:) Édesanyám rendkívül buzgó „apostol“ volt. Mindent megtett és sokat szenvedett, hogy az unokákat és azok gyermekeit a jó Istenhez vezesse. Miattam is aggódott, amikor elkerültem, el is jött meglátogatni, de megnyugodva ment vissza, amikor látta és tapasztalta, hogy jó helyen vagyok és jól. Leveleiben saját szenvedéseit nem árulta el, csak imát kért mindig. Tudott egyedül az Űr Jézussal egyesülve szenvedni. Tavaly láttam őt utoljára. Már többször volt szinte a halál kapujában, azért kért, hogy utoljára menjek haza meglátogatni. De amikor otthon voltam, azt mondta, nem akar akkor meghalni, míg én otthon vagyok, hogy ezzel se okozzon nekem fájdalmat. 6 hétre rá halt meg; sógorom apáca testvére véleménye szerint olyan halálai, melynél szebbet ő se kívánna magának. (Franciaország, Szent Szűz leánya:) Mindig félek attól, hogy életem nem jó — nem tudom kihasználni Isten akarata szerint. Már 24 éve, hogy általános megbénulás következtében egészségem igen gyenge lábon áll, nem tudok járni és igen sokszor másra vagyok szorulva meg tehernek is érzem magam. Ennek következtében napjaim igen egyformák-monotonak, lenti meg fenti felhőkkel. Már 41 éve, hogy kint vagyok francia területen és a magyar kifejezést már nem igen tudom. Már régen szerettem volna írni, de abban a reményben vártam, hátha tudnék tenni valamit a levélbe! De sajnos csalatkoztam, reményem nem teljesült, és így továbbra is csak a jó Isten irgalmas jóságára bízom vágyaim teljesedését, kérve, mindig támasszon sok-sok nagylelkű személyt, akik szívesen segítenek missziós terveik végrehajtásában. (Róma, ferences misszionárius nővér:) A múlt évben Lourdes-ban voltam. Ott egy francia pap, nevét nem tudom, kért. hogy emlékezzem meg róla Sz. Péter sírjánál, mivel itt Rómában sokszor van alkalmam a Bazilikát látogatni. Miért? — kérdeztem. A felelet az volt: hogy hűséges legyen hivatásában. Soha az életben nem fogok tudni róla, de elfelejthetetlen szeretettel teljesítem kérését. Ez évben egy fiatal magyar pap segítségére voltam, mivel nem tudott olaszul, és a szabadságom ideje beleesett az ő ittlétébe. Amikor ott térdeltünk a Sz. Péter Bazilikában, ő is kért tő» * 85
