Szolgálat 29. (1976)

Eszmék és események - Példabeszéd a fügefáról (Eduard Kamenicky)

donítja: ő ültette a fát, az ápolás és gondozás munkáját viszont a Fiúnak. Amikor később a fa megtrágyázásáról van szó, ebben igen találóan fedezhetjük föl a Lélek működését és kegyelmeit: a trágya a fa gyökerei felől ható tápanyag, életerő, gazdagság, amelyet azonban a növény természetes úton vesz fel és dolgoz fel, nem úgy hat, mint mondjuk a melegházak nem természetes hőmérséklete. (Jézus a Szentiélekre vonatkozó célzásokat egészen az utolsó vacsoráig sokkal mélyebb fátyol alá rejti, mint az Atyára és a Fiúra vonatkozókat, nyilván azért, mert itt Isten és a teremtett dolgok legmélyebb titkáról van szó.)

Az Atya teremtői tevékenységéhez a példabeszéd szerint azonnal egy másik járul: a teremtmények megvizsgálása, a világ „meglátogatása“. Isten nem a deista elgondolás érdektelenül „pihenő“ alkotója: nem csupán létet akart, hanem életet, növekedést, termést, történelmet. Figyelemreméltó az is, hogy a „fa" ugyan teljes egyediségében szerepel — úgy tárgyalnak sorsáról, mintha csak ő volna a világon —, mégsem elszigetelten. A képben ott a közösségi vonatkozás: egy tagja a szőlőnek, s azért kell kivágni, hogy ne vegye el a talajt más, gyümölcsöző növény elől. Aki saját szűk önzése szerint ítéli meg Isten intézkedéseit, szükségképpen mellétalál. Az ő elgondolása mindig épp olyan egyetemes, mint amilyen személyes.

A Teremtő jön, és gyümölcsöt keres a fán. Sem többet, sem kevesebbet, mint amire joga van, mint amit a fának természeténél fogva adnia kell. „Szednek-e a tövisről szőlőt vagy bojtorjánról fügét?“ (Mt 7,14) Ez az igazságosság mélységesen vigasztaló: Isten nem kíván tőlünk lehetetlent. Csak fügét a fügefáról. „De nem talált.“ Ezzel átléptünk az isteni rendből a történelem ténylegességébe. Az embernek hatalmában van a beléje teremtett erőkkel, a kapott kegyelmeket felhasználva gyümölcsöt hozni, de hatalmában van ezt megtagadni is. és az ember a második utat választotta. Csalódást okozott Teremtőjének. Ez ítéletet vált ki — de ez az indítéka a megváltásnak is.

Itt kezdődik a Fiú legsajátosabb szerepe: pártját fogja a Teremtőjéhez hűtlen teremtménynek. Áttör a kereszténység sajátos vonása: Isten az ember oldalára áll. Az ő feladata lenne az ítélet végrehajtása („vágd ki“), de a bíró tisztét önként felcserél) a megmentőévei. Isten tiszta teremtői akarata a világ lehető legnagyobb jóságára és tökéletességére törekszik. Az Atya kész volna az egész szőlő javáért feláldozni a terméketlen fát, hogy szabaddá vált helyét isteni teremtő kedvében mással helyettesítse. A Fiú ehelyett a fáradságos megnemesítéssel, a halott életre keltésével kísérletezik. Hallatlan feszültségű küzdelem gyanánt nyilvánul itt meg Isten fáradozása üdvösségünk érdekében; minden ember végtelen értékű, mindent meg kell tenni megmentésére. Csodálatos működés teremteni, de még csodálatosabb megmenteni és megújítani.

A „három év“ és „még egy év“ természetesen nem meghatározott időtartamot képvisel, csak elbeszélői fordulat. Mindenesetre komoly intelmet

80