Szolgálat 29. (1976)
Eszmék és események - A szentév mérlege (Szabó Ferenc)
a katolicizmus igazi hagyományának, a tan és az egyházfegyelem lényegi értékeinek elvetését. Külön apostoli buzdításokat is adott ki: az Egyházon belüli kiengesztelődésről, a keresztény örömről, az evangelizálásról. A liberális sajtó, amelyet a pápa néhányszor éles szavakkal bírált, nem akart tudomást venni a szentévről, és a kákán is csomót keresve pl. a szerzetesi intézmények nyerészkedéséről beszélt, vagy kisebbíteni igyekezett a jubileumi év jelentőségét, sikerét. Pedig elmondhatjuk, hogy a szentév minden szempontból sikerült. Eltekintve a kissé bizarrnak tűnő látványos jelenetektől (pl. amikor a Via della Conoiliazione-n középkori öltözetben bűnbánó körmenetek vonultak fel), a nagy pápai miséken és a különböző vallási megmozdulásokon összeszedett, imádkozó, a bűnbánatot és a megújulást kereső zarándokokat láthattunk. Persze, elkerülhetetlen volt pl. az, hogy a Szent Péter téren mise alatt is fagylaltozó és szórakozó turisták ne keveredjenek a hivők tömege közé. Kisebb zavaró körülményeket nem számítva igaz az, amit a Szentatya mondott: „A szentévet nem lehet meghatározni külső, turisztikai vagy folklorisztikus szempontokból, még kevésbé gazdasági vagy triumfalisztikus szempontokból, de még humanisztikus vagy ideológiai szemszögből sem: egyesegyedül vallási szempontból kell tekintenünk.“ és ez érvényesült is. A zarándokok együtt imádkoztak, vettek részt a szertartásokon, és teljesítették a jubileumi búcsú elnyeréséhez szükséges feltételeket. Befejezésül abból a beszédből idézünk, amelyet a Szentatya karácsony éjjelén, a szent kapu bezárásakor intézett az Egyház gyermekeihez és a világban élő testvéreihez: „A szentévben tudatosítottuk azt, hogy szükségünk van bűnbánatra. Elismertük szorongásunkat és annak egzisztenciális szükségét, hogy helyreállítsuk az Istennel való normális és boldog kapcsolatunkat. Lelkileg megtapasztaltuk teljes tehetetlenségünket: képtelenek vagyunk önmagunktól visszaállítani az élő barátságot Istennel. Megéltük a végzetes pusztulás mélységének szédületét. Mi, ennek a ragyogó és bábeli századnak gyermekei, még egyszer kopogtatni mertünk az atyai ház ajtaján ... Megtért keresztények lettünk ... A szentév második jelentése: a hit az élet . . . Élet, mert Belőled forrásozik, aki a Lét óceánja vagy, minden létezés túláradó teljessége, minden létező Atyja. Az élet Te vagy, Istenünk! ... A hitből merítünk új fényt, a hitből, amelynek forrása Krisztus, az Atya Igéje ... Az idők jele a testvéri szeretetre hív bennünket, amely szeretetet szül. Ez jellemezte az Egyház történeti útját, és erre a szeretetre Krisztus tesz képessé bennünket, akit felfedezünk szenvedő és szükségben lévő testvéreinkben. A szeretet civilizációja győzedelmeskedik a kérlelhetetlen társadalmi küzdelmek fojtogató légkörén, és a megálmodott, végre keresztény emberiséget adja a világnak.“ A szentév során emlékeztünk meg a II. Vatikáni Zsinat bezárásának 10. évfordulójáról. A Szentatya többször hangoztatta, hogy a jubileumi év tulajdonképpen nem zárul le: folytatódnia kell a megújulásnak, annak az igazi aggiornamentónak, amelyet a Zsinat indított el, hogy az; Egyház megfeleljen küldetésének: Krisztusról tanúskodjék ebben a szekularizálódó, Istentől távol 70
