Szolgálat 29. (1976)

Az egyház szava - VI. Pál pápa beszéde Giuseppe Moscati boldoggá avatásán

A probléma ma is fölmerül, néha éles és drámai módon. Jól tudják ezt azok a kiváló klinikai dolgozók és tudósok, akik ma eljöttek társuk megdicső- ítésére, s akiket mély tisztelettel köszöntünk. De az is igaz, hogy az ellenkezés ma óvatosabb: ennek oka egyrészt a tudomány filozófiai válsága, másrészt az a fölfedezés, hogy a megismerés két rendje különböző, nem pedig ellentétes. Sőt kirajzolódik előttünk a megismerés két rendjének — tudománynak és hitnek — olyan felfogása, amely szerint nemcsak különbözők, hanem kiegészítik egymást, és egymás felé tartanak az igazság transzcendens kutatásában.

Ezt az egymást kiegészítő, egymás felé tartó jelleget különösen az átélt tapasztalat igazolja: az, hogy voltak és vannak hivő tudósok és tudós hívők. Ezek — mint Boldogunk is — megmutatják, hogy a tudomány nem zárja ki a hitet, sőt szüksége van a hit nyújtotta kiegészülésre. Amint a II. Vatikáni Zsinat éppen tíz éve hangsúlyozta: „Ha a módszeres kutatás valóban tudományos módon és az erkölcsi elvek szemmeltartásával folyik, egyetlen egy ismeretágban sem kerül soha igazán ellentétbe a hittel, hiszen a földi valóságok és a hit valóságai ugyanattól az Istentől erednek. Sőt azt, aki alázatos és állhatatos lélekkel igyekszik felfedni a természet rejtélyeit, tudtán kívül is szinte isten keze vezeti“ (Gaudium et Spes 36). Igen, Moscati professzor igazán ilyen volt: „Isten keze vezette" életét elemésztö tevékenységében, éppen olyan figyelmes munkatársa és készséges imádója volt Istennek a megkínzott testek fizikai egészségének, mint a sebzett lelkek üdvösségének szolgálatában. Bárcsak közölné ezt a biztonságát annyi nemes és egyenes lélekkel, akik attól félnek, hogy Isten jogainak elismerésével veszítenek saját autonómiájukból!

III. Végül ez az átélt összeforrottság tudomány és hit között megsejtet velünk valamit Giuseppe Moscati vallásosságából. Hiszen lényegében ezért állítjuk követendő példaképül kortársaink elé. Ez a vallásosság egyszerű és biztos volt, átgondolt és áttanulmányozott, karakán, de tudóshoz illő jámbor- sági gyakorlatokkal. Nagy és művelt szellemének sokrétűségében gyermeki lélek rejtőzött.

De vallásossága mindenekfölött azért volt eleven, mert a szeretet gyakorlásában vallotta meg! Moscati professzor legragyogóbb hírneve a szeretetnek az a fáradhatatlan, rejtett, hősies virágzása, amely rábírta, hogy mindenét odaadja másokért, jót téve a szegényekkel, gyógyítva a testet, fölemelve a lelket, soha semmit magának nem kérve a végső lehelletig, úgyhogy a halál is szeretett betegei látogatása közben érte. Számtalan epizódját gyűjtötték össze ennek az emberfölötti szeretetnek, amely apróságokból, állandó és vidám adakozásból tevődött össze, úgyhogy Nápolyban már halálától a „szent orvosnak“ kezdték hívni. Ezek a történetek századunk egy boldogjának „Fioretti“-je! Mekkorára nő ebben a világításban Giuseppe Moscati alakján át az orvosi hivatás! és mennyire kívánnunk kell, hogy ezt a talán minden másnál emberibb és gondoskodóbb hivatást mindig a szeretet

57