Szolgálat 29. (1976)

Az egyház szava - VI. Pál pápa beszéde Giuseppe Moscati boldoggá avatásán

Világi ember, aki életét küldetéssé tette, és ezt a küldetést evangéliumi hitelességgel teljesítette, bámulatosan osztogatva Istentől kapott talentumait (vő. Mt 25,14-30; Lk 19, 11-27).

Orvos, aki hivatását apostoli területté, szeretetmisszióvá, önmaga fel- emelkedésének eszközévé tette, másokat pedig az üdvözítő Krisztusnak hódított meg általa.

Egyetemi tanár, aki mélységes bámulatot keltett tanítványai között nemcsak nagyszerű tudásával, hanem egyben és még inkább az erkölcsi egyenességnek, a kristályos belső tisztaságnak, a teljes odaadásnak azzal a példájával, amelyet a katedráról adott.

Nagy képzettségű tudós, közismert nemzetközi szintű tudományos működése, kiadványai és útjai, világos fejű, biztos diagnózisai, merész, korát megelőző sebészi beavatkozásai révén.

Életét ennyiben foglalhatnánk össze: abban telt, hogy jót cselekedett, a lelkek isteni Orvosának mintájára (vö. Csel 10,38). Ügy járta végig az élet útját, hogy feláldozott mindent másokért: önmagát, a család iránti szeretetét, idejét, pénzét. Egyetlen vágya volt, hogy teljesítse kötelességét, és teljes hűséggel megfeleljen hivatásának. Élete egyenes vonalú és emelkedett volt, mindennapi és rendkívüli egyszerre, rendezett és mégis a tevékenység lázas ritmusától átjárt. Minden napot Istennel kezdett, a lélek fölemelkedésével a reggeli szentmisében és szentáldozásban, s utána ez az isteni energia túláradó, kiapadhatatlan forrásként ömlött ki testvérei szeretetében.

íme előttünk áll tehát egy kortárs ember — egyesek még emlékeznek rá —, viszonylag fiatal: 1927-ben 47 éves korában halt meg, hivatásbeli és tudományos, emberi és keresztény érettségének teljében, egy nagyváros polgára: szülőhelyéről, Beneventóból hamarosan Nápolyba került, és ott élt haláláig. Mindenki szerette, de különösen szegényei, akiket fölkeresett nyomortanyáikon, világosságot, reményt, vigaszt, fogható segítséget hozva. Egy ilyen ember ér ma el a boldoggáavatásig, vagyis odáig, hogy az Egyház ünnepélyesen elismeri: hősi fokban gyakorolta az erényeket, győzelmesen vívta meg küzdelmét a bűntől megsebzett emberi természettel, az olykor ellenséges környezettel, a mindennapi nehézségekkel, és a jó mintegy második természetévé vált.

I. íme tehát ennek az örvendetes szertartásnak első gondolata: Moscatí professzor alakja megerősíti, hogy az életszentség hivatása mindenkinek szól, sőt mindenkinek lehetséges. Ez a hívás az Atyaisten szívéből származik, aki megszentel és megistenít bennünket a Krisztus kiérdemelte kegyelemmel. tovább ápolja ezt a kegyelmet Lelkének ajándékával, táplálja a szentségekkel, közvetíti az Egyház által. Mindannyian benne állunk ebben az isteni életáramban, mindannyian, kivétel nélkül hivatva vagyunk a tökéletességre, az életszentségre. „Ez az Isten akarata, a ti megszentelődéstek" — írja Sz. Pál (ITessz 4,3). Mindenkit meghív Isten ezekre a csúcsokra; egyszerűen és fönségesen ez a keresztényeknek, Isten népe tagjainak lénye55