Szolgálat 29. (1976)

Tanulmányok - Németh József: Egy teljesebb emberi élet struktúrái

nélkülözés vagy nyomor lesz. Az éli meg igazán a szegénység örömét, aki megélte önmagában az anyagi és a szellemi jólét lehetőségeit is. A szerzetesrendek évszázados tapasztalata az, hogy épp azok élik legszebben az evangéliumi szegénységet, akik több birtokról és vagyonról mondtak le, míg azok, akik belépésük előtt szegények voltak, általában igényesebbek.

Nagyon egyszerű belátni, hogy a nagysághoz, gazdagsághoz, hatalomhoz, birtokhoz sokszor kemény lemondás vezet. A tunyaság, a lustaság, az önteltség feletti győzelem erőfeszítésbe, áldozatba kerül. — Egy gyermek nem tanul önuralmat, belső szabadságot, ha minden kívánságát teljesítik. A felnőttnél aztán katasztrofálissá növik ki magukat az elhibázott nevelés következményei. A luxus modern rabszolgái nem tudnak többé átfogóan gondolkodni, mert nem tapasztalták meg életükben a dolgoktól való függetlenség és szabadság örömét.

A szegénység szónak van egy keserű mellékíze. Sokan úgy vélik, hogy a szegénység mint ideál nyomorban és függő viszonyban szeretné hagyni a népeket, hogy könnyebben lehessen őket kormányozni. — Az evangéliumi szegénység nem jelenti a nyomort, a nincstelenséget, de igenis a nyomorultakkal és a nincstelenekkel való szolidaritást. — Szegénynek lenni nem annyit jelent, mint állandóan kapni, hanem megosztani, kiosztani, amink van és amivel rendelkezünk. Szegénynek lenni annyi, mint olyan nyitott szívvel élni, hogy ki tudjuk osztani anyagi és szellemi javainkat is. Lelki szegénység ott van, ahol szabadon és egyszerűen, minden felhajtás és propaganda nélkül önkiüresítés történik. Az ilyen értelemben vett szegénységnek van kisugárzó ereje, ez ragad magával. Szent Pál felhívása és kérése áll a modern kor fiára is: mindenki „dolgozzék és keze munkájával keresse kenyerét, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek is“ (Ef 4,28).

Mennél messzebbre megy valaki ezen az erővonalon, annál inkább fogja érezni, hogy embertársai gazdagabbá lesznek (2Kor 22,19), neki pedig oda kell adnia egyszer testét is (Lk 22,19), életét is másokért. Minden öregedő érzi ezt, mikor helyét meg kell osztania és egyszer egészen fel kel! adnia, hogy mások helyettesítsék, mások lépjenek munkahelyére. Ha mindenünket odaadtuk, ha egészen kiüresítettük magunkat, az utolsó helyet kapjuk meg. Lelki finomságról tanúskodik az a kor, amely tiszteli az öregeket; egy hosszú élet tapasztalatainak közlése a fiatalabbak legértékesebb kincse lehet. Az ilyen életszemlélet követőjének is fel kell készülnie az ellentmondásra. Krisztus követőjét sokszor tartják a világ szemetjének (iKor 4,10-13).

Ezen az erővonalon haladva a földi Krisztus pólusán át az Atyához jutunk el, aki isteni létét megosztja a Fiúval, és minden hatalmat a feltámadt Krisztus lába alá vet. Ez az erővonal a remény vonala. így kívánja szent Pál Krisztus követőinek: „Világítsa meg lelki szemeteket, hogy megértsétek, milyen reményre hívott meg titeket." Ef. 1,18-22. Ennek a teljesebb életnek lehetőségét sejtette meg Camus is, amiikor ezt írta: „Ahelyett, hogy ölünk és meghalunk azért, hogy létrehozzuk azt a lényt, ami nem vagyunk, — éljünk és engedjünk élni, hogy megteremtsük azt, aki vagyunk."

35