Szolgálat 29. (1976)
Tanulmányok - Karl Rahner: Az Egyház együttes megvalósítása
mindig más-más formában Szentírást olvasni, szabadon fogalmazott imára bátorodni, elmondani egymásnak valamit vallási élményeinkből, imaszándé- kainkat közölni a többiekkel, együtt énekelni és elfogulatlanul — ami nem könnyű! — tanácsot és segítséget kérni egymástól? Hiszen szokás volt régebben pl. a szentolvasó közös imádkozása, akár a plébános nélkül is. Miért ne lehetne ilyesmi ma is lehetséges, csak új, differenciáltabb formában, több teret adva az egyéni kezdeményezésnek? 3. Mivel az eleven egyházközség helyi egyház, éló, belső kapcsolatban kell lennie az egyházmegyével, az egyház egészével és annak papságával. Ez jelenti, hogy az élő egyházközség megérti és segíti az egyház misszióját azokban az országokban, ahol az evangelizáció még csak a kezdetén tart. (A külföldi „távoli“ misszió feladata ma sem tévesztendő össze a fejlődésben lévő népek gazdasági segítésével, habár ez is mindnyájunk ü- gye.) De jelent még mást is. Az egyes egyházközség felelőssége az egész egyházért és a saját egyházmegyéjéért magában foglalja a kritikus magatartást a konkrét egyház és hivatala felé. Ez a magatartás elvileg pozitív vonása a helyesen értelmezett egyháziasságnak. A mai nagykorú kereszténynek nincs joga rá, hogy csak bölcs pásztorait némán és engedelmesen követő jámbor bárányka legyen, összeütközések és ellentétek az egyház életéhez tartoznak. Csak az a fontos, hogy mindkét fél hitben, szeretettel, igazságosan és az önkritika óvatosságával próbálja megoldani. Egyáltalán nem árt, ha az egyházközség és a plébános nincs mindig ugyanazon a véleményen, — feltéve, hogy lovaglás szellemben próbálják dűlőre vinni az efféle véleménykülönbségeket az egyház eleven életének módozatairól. A mai kereszténynek meg kell tanulnia, hogy nagyobb véleménykülönbségek is előfordulnak az egyházban. Joga és kötelessége megértetni az egyház képviselőivel, milyen kérdések és problémák elé állítja a mai élet. Neki is tevékenyen viselnie kell a felelősséget az egyházban az egyházközségi tanács és más hasonló intézmények határozataiért. Világossá kell tennie, hol érzi, hogy nem értik meg igazán problémáit, életének sötét és kemény útját. Hol érzi, hogy cserben hagyják a mai gondolkodási struktúrák, idegenszerű magyarázatok és az egyházi hivatal legalisztikus előírásai. Természetesen nem tudunk itt megfelelni arra a kérdésre, milyen szabályok szeriint és hogyan kell igazán keresztény módon dűlőre vinni valamilyen összeütközést az egyházban. De azt hangsúlyozni kell, hogy az élő egyházközségben felmerülő valódi kérdéseket és összeütközéseket (amelyek hozzátartoznak az igazi élethez) nem lehet hatalmi szóval elnyomni, pusztán a papi hivatal formális tekintélyére hivatkozva, vagy egyszerűen kijelentve, hogy nem léteznek. Másrészt az eleven közösség felelősségéhez az egyházért és annak hivataláért hozzátartozik a bizalom, megértés és segítő készség is ennek a hivatalnak a viselőivel szemben. Ne- csak a püspököt és a plébánost értsük ezen, hanem a plébánia segítőit is és az egyház egyéb olyan tagjait, akik az egyházközség életében foglalkozásszerűen vesznek részt. Legyen bennünk türelem és egy, kis megbocsátó hu21