Szolgálat 29. (1976)
Tanulmányok - Karl Rahner: Az Egyház együttes megvalósítása
együttműködésétől. Ez azonban azt jelenti, hogy az egyház léte és valódi hatékonysága ezen az alapon nyugszik, vagyis az elhatározottan hivő keresztények „kisded nyáján", akik hitükkel és a hit cselekedeteivel alulról képezik az egyházat. Nem így volt az elmúlt századokban, amikor a hivatalos egyház hordozója az egész profán társadalom általános egyetértése volt. Ma, ha az egyes keresztény nem veszi ki részét a munkából, nem lesz maga aktív és kezdeményező, ha nem vállalja a felelősség ráeső részét, akkor az egyház megszűnik létezni, vagy letűnt idők muzeális emlékévé válik. A demokrácia lehet magasztos eszmény. Az egyházban is lehet sok mindenben és sok téren törvényes szerkezeti elv. De az egyház alapját tévő egyszerű keresztények felelős munkájának szükségességét ma sokkal egyszerűbben és nyomatékosabban is megokolhatjuk. Ez a bázis nemcsak a papok terelgetését készségesen elfogadó nyáj, hanem ők maguk is kezdeményező, sajátos karizmákkal megáldott egyház. Ma, amikor a társadalom és egyház már nem működik együtt, az állam nem keresztény és a közvélemény sokféle: az egyház alapja, az egyszerű hivő szükségszerűen egészen új, letagadhatatlan szerepet kap. Bármennyire szeretnénk is, hogy az egyház „mindenki egyháza" legyen — és szabad, sőt kell is dolgoznunk azon, hogy ahol ez még megvan, ott meg is maradjon —, a jövő egyháza mégis olyan egyház, amelyik mindig újraalakul, alulról képződve, olyanokból, akiket hitből fakadó meggyőződés hoz össze és alakít közösséggé, a megfeszített és föltámadt Jézus egyházközségévé, II. Az előzőkből következik, hogy mindnyájunknak szól az idők parancsa: Imádkozzatok azért, gondoskodjatok arról és dolgozzatok azon, hogy minden plébánia ilyen eleven alapközösséggé legyen, hogy mindig többé legyen, vagyis igazi helyi egyházzá, amelyik az élet minden területén megvalósítja az egyház igazi lényegét: a közösséget, amelyben ól és hat a hit az örök üdvösség Istenében, aki Jézusban visszavonhatatlanul és tettét soha meg nem bánva közel jött hozzánk. A plébániák nem lehetnek puszta intézmények, a- melyeken keresztül az egyházi hivatal tanítással és szentségkiszolgáltatással gondoskodik az egyesek egyéni vallási szükségleteiről. Mi magunk vagyunk az egyház, nekünk kell az egyházat naponta újra megvalósítani. Mindenkinek hozzá kell járulnia saját karizmájával, hogy megvalósuljon a hit, együttes imádság, tevékeny szeretet és igazi közösség eleven egyházközsége. Ilyen karizmája mindenkinek van, csak föl kell fedeznie magában, elfogadnia és beleadnia a közösbe. Senki sem szűkölködik karizmában, hacsak nem utasítja vissza dölyfösen és makacsul éppen azt az ajándékot, amit Isten neki adott, mert — nagy kísértés! — túl kicsinek és köznapinak tűnik neki. 1. Eleven egyházközség, vagyis egyház csak ott van, ahol a tagokat valóban és ténylegesen keresztény szeretet köti össze. Ahol mindenki kész a másik terhét hordozni, ahol az emberek ismerik és segítik egymást, sze18
