Szolgálat 29. (1976)

Tanulmányok - Lelóczky Gyula: A dolgos ember imája

eltölteni. Sokunk számára ez bizonyára új élményt, új tapasztalatot: a puszta megtapasztalását jelenti. De az emberek között élő, főleg a fiatalokkal foglalkozó lelkipásztorok tanúsága szerint éppen a puszta és a pusztai atyák Isten-élménye az, amire a mai ember vágyik. Mit is jelent ez a puszta? Jelenti a helyet, ahol minden gyengeségünk, teljes tehetetlenségünk nyilvánvalóvá válik, ahol minden földi támasztól megfosztva, minden földi, sőt lelki tápláléktól is böjtölve várjuk, kolduljuk Istentől, hogy keressen meg bennünket esendőségünkben és emeljen magához. E pusztai tartózkodás alatt az ember nem dolgokat akar elintézni, ügyeket rendezni, napirendi pontokon túlesni, hanem Isten elébe menve az Ö szavára várni.

Harmonikusan kiegészítheti ezt a magányos imát a napjainkban egyre népszerűbbé váló közösen végzett elmélkedés. Az ilyen csoportban végzett ima során teljesül be az evangéliumi ígéret: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük“ (Mt 18,20). Amikor egy testvér szaván keresztül hallom szólni hozzám az Urat, amikor az igét kenyérként megtörjük és szétosztjuk egymás közt, akkor mindenki gazdagodik a Lélekben, s az Egyház misztériuma valósul: ekklészia lesz az egymás gondolatait kicserélő egyedekből.

Pihenés ez a megnyújtott időtartamú hétvégi ima. Erőkifejtést ugyan igényel, de ahogyan egy kirándulás vagy utazás fáradságba kerül és mégis felüdít, ez az összeszedett, csendben és békében való időzés is pihentet. Nagy szükségünk van erre a pihenésre. Mert amint az élő test egészséges működéséhez fizikai mozgás és pihenés egyaránt szükséges, a lélek élete is csak a munka és pihenés kiegyensúlyozott váltakozása révén maradhat jó egészségben.

b) A munkanapok imája

Az ember, aki a modern nagyváros ritmusában él, megviselt idegekkel, állandó feszültségben, és látását-hallását egész nap képek, zajok, beszéd, látványok, benyomások tömege bombázza, többnyire képtelen nagyobbfokú belső figyelemre, összeszedettségre. A szemlélődő ima szempontjából ez gyengeséget, elszegényedést jelent. S ha ehhez hozzávesszük a munka okozta kimerültséget, hétköznapokon többnyire ez valamennyiünk lelkiállapota, mire arra kerülhetne sor, hogy imádkozzunk. Pedig az apostoli lelkületű keresztény vállát egy-egy munkanap végén nemcsak saját fáradtsága, gondjai nyomják, de mindazok baja is, akikkel a nap összehozta, az emberi gonoszság, gyengeség, nyomorúság számtalan megnyilatkozása, mások testi-lelki szenvedése, s a tehetlenség kínja, hogy olyan kicsi az, amit segíteni képes a bajban- levökön. Mindez Istenre is tartozik, mindezt magával kell, hogy vigye imájába is. De a zavartalan ima állapota megteremtésének ez szintén inkább akadálya, mint segítője.

Az evangéliumok tanítása az imáról sehol sem adja azt a képet, mintha Jézus az imádkozást kisszámú választott kiváltságának tekintette volna,

13