Szolgálat 29. (1976)

Halottaink - Horváth Kálmán (Várszegi Asztrik OSB)

tartományba. Már otthon eltöltött pár évet a pápai, majd a kismartoni kolostorunk­ban, de nézeteltérések miatt elhagyta a rendházat. Az idegenben Szent Ferenc atyánk újra visszavezérelte rendjébe. Bizonyára a magyar missziós lelkész által került össze­köttetésbe a párizsi ferencesekkel. (Ez a lelkész akkor az ugyancsak jelenlegi szá­munkban búcsúztatott Dr. Kozma Ferenc volt. Szerk.) 1933. május 3-án az amiens-i noviciátusban megkezdte az újoncévet, 1934. május 4-én egyszerű, 1937. május 6-án pedig ünnepélyes fogadalmas ferencessé lett. Az egész idő alatt az amiens-i zárda tagja volt. Haláláig szeretettel és hálával gondolt ide vissza. De elöljárói és rend­társai is szeretettel és megbecsüléssel voltak iránta jó modora és sokoldalú képes­sége miatt. Magyarul úgy lehetne mondani, hogy ezermester volt. Kőműves, sőt építő­mester, asztalos, pék, villanyszerelő (ez volt a kedvenc hobbyja), szakács, cipész. . . 1938-ban a Szentföldre kérte magát. Első működési helye bejrúti kolostorunk volt, majd 1939-ben áthelyezték a jeruzsálemi ferences nyomdába segédigazgatónak. Az idős igazgató halála után pedig ő volt ott az igazgató egészen 1952-ig. Jeruzsálemi működése alatt szintén nagyra becsülték elöljárói és a vezetése alatt levő alkalma­zottak is, de több az, hogy az utóbbiak nagyon szerették is jó szíve miatt. Itt Je­ruzsálemben nagy barátságban élt a három magyar testvér: a ferencrendi Félix és Ferenc meg a karmelita Dömötör. 1952-ben jött át Buenos Aires-i „Sioni Miasszo­nyunk“ kolostorába, ahol én öt hónappal megelőztem őt. Együtt voltunk 1940-től egé­szen 1974.máj.31-i haláláig. Az elöljáróknak igazi jobbkeze volt mindenben. 1973-ban az elöljáró elhatározta, hogy templomunkat felújítjuk a II. Vatikáni Zsinat szellemében. Az oltár kicserélése, a templom kifestése stb. — mindebben közreműködött jótanáccsal, a villany újonnan való bevezetése pedig egészen rá maradt. Szegény már betegen járta az állványokat, sietett, hogy kész legyen, mintha érezte volna, hogy a végét járja. Mire elkészült a templom, és decemberben a Püspök úr újonnan fölszentelte, szegényke már az ágy­ból kelt fel, hogy egy pár percig megnézhesse munkája eredményét és örüljön an­nak, amit csinált az Isten nagyobb dicsőségére. Nagy türelemmel viselte nagy fáj­dalmait, amelyeknek igen ritkán engedett kifejezést arcvonásain. A nyelőcsőrák teljesen fölemésztette; haláláig 90 kilóról 48-ra fogyott. Kedves Atya, nagyon nehéz helyzetbe hozott engemet, amikor arra kért, hogy a boldogult Ferencről írjak valamit. Nem tudom, hogy eleget tettem-e a kérésének, vagy pedig sokat írtam, ami igazából nem is érdekelte volna. Mindezért ezer bocsá­natot kérek. Magamról csak annyit, hogy itt vagyok 1952.jún.10-e óta, mégpedig a Szentföld szolgálatában, mint „colector de Tierra Santa“. Feladatom az, hogy ismertessem a Szentföldet és gyűjtsék fenntartására. Járom Argentina északi részeit: Tucuman, Salta, Jujuy, Catamarca, La Rioja és Santiago del Estero tartományait. A Szolgálat folyóiratot sajnos nem ismerem, és ha lehetséges volna elküldeni, nagyon hálás volnék érte. Ez új esztendőben Isten bő áldását kérem működésükre. Oremos por invicem! Holocsi Félix Bmé. Mltre 4661, 1201 Buenos Aires (13) HORVATH KALMAN váli plébános (1915 — 1975) A sopronmegyei Zsirán született szegény parasztemberek gyermekeként. Elemi iskolái után a soproni bencés gimnázium diákja lett. Diákéveit a szegénység, kitartó szorgalom, vidám cserkészélmények és a rá később is mindig jellemző derű és jó humor jellemezték. Érettségi után a székesfehérvári szemináriumba került, majd tanulmányai befejezése után 1941 .jún.19-én pappá szentelték. Prohászka Ottokár szelle­mi öröksége életalakító erőként hat a fiatal teológus, majd pap életében. Prohászka­103

Next

/
Oldalképek
Tartalom