Szolgálat 28. (1975)
Halottaink - Klivényi Lajos (Volt munkatársa)
belül maradva, elsősorban az oktatás adta lehetőségekkel élve nevelt. Finom utalásai nyomán a klasszikus eposzok hősei nem egyszer az „anima naturaliter Christiana“ példáivá, valóságos „paidagogoi eisz Kriszton“-ná váltak. A honvágy gyötörte Odüsszeuszt és a nyugtalan szívű Augustinust, a „pius Aeneas“-t és az „ad maius pietatis incrementum“ törekvő piarista kisdiákot valami mély lelki rokonság fűzte egymáshoz. De nem mindig és nem minden tanítványa volt minderre elég fogékony, s Vékey tanár úr olykor szinte a kiskacsákat kiköltő kotlós riadt aggodalmával döbbent rá, hogy „fiai“ más, őket jobban vonzó vizekre (cserkészet, sport, barkácsolás) eveznek, ahová már nem tudja követni őket. Saját pedagógiai és didaktikai elveit, mintegy hitvallását, jellemző módon a tanári munka hétköznapjaiban született alkalmi írása, egy tanárjelölt próbatanításáról készült — meglehetősen szigorú — bírálata őrzi a legtömörebben: „Nincs kész és tökéletes tanár. Mindnyájan csak törekszünk a tökéletesebb felé. Az önelégült és korlátolt nyárspolgár büszke lehet látszólagos eredményekre, s elhitetheti magával, hogy a saját patentjában megtalálta a bölcsek kövét, a valóságban azonban száraz hivatalnok marad élete végéig az iskolában is. Csak akiben él a művészi elégedetlenség, az az isteni nyugtalanság, mely űzi jobbról jobbra, mely lelkiismerete előtt mér le minden órát, mely érzékeny minden érintésre, akár a tanulóktól jön, akár föntről; aki lát és hall és olvas és nem szűnik meg tanulni s előbbre menni: szóval akiben feszül a hivatás pathosa, csak az lehet jó tanár." Szerzetesiskolákban több ízben problémát okozott a diáknak is, szülőnek is, de még a diákot odavezető volt lelkiatyának is, hogy nem tudták, mit kell látniuk a tanárban: Csak szaktanárt? Papot? Vagy mindkettőt? Vékeynek sikerült eljutnia erre a szintézisre, és növendékei zömét is rávezette. Tudott tankönyveket magyarázó, sőt író szakember lenni — és ugyanakkor megértető gyóntatója is diákjainak. Asztalán mindig ott lehetett találni a legújabb irodalmi szaklapokat is, de a legfrissebb teológiai könyveket is. És hazánkban talán elsőnek ö dolgozott ki minta-beszédvázlatokat a holland katekizmus alapján. A katedra nem elszakította az élettől, hanem még közelebb vitte. 1948-tól a Budapest herminamezői plébánián lett segédlelkész. 1952-től nyugalomban élt, de csak hivatalosan, egyébként a rendi teológián két tárgyból is vállalt előadásokat: retorikából és pedagógiából, s ezt 1963 júniusáig igen lelkiismeretesen folytatta. Előadásait most is a szellemesség és igényesség jellemezte. Nem győzte eléggé hangsúlyozni a példaadásnak, az élet és a tanítás egybevágásának fontosságát. Szinte mottószerűen idézgette: „Wer lehren will, der muss etwas können; wer erziehen will, der muss etwas sein“ (Willmann). Sokáig ő mondta vasárnaponként a 1/2 8-as szentmisét; hívei szerették hallgatni finoman, intelligensen megszerkesztett, mély mondanivalót tartalmazó prédikációit. 1973 karácsonya óta egyre többet betegeskedett. Tanítványaival folytatott széleskörű levelezése egyre inkább egyoldalúvá vált, neki azonban igen nagy örömére szolgált. Hasonlóképpen látogatásaik is, köztük Bálint Sándor néprajzprofesszc-é, maid meg budapesti tanítványának, Örkény Istvánnak róla szóló elismerő megnyilatkozásai a televízióban, utóbb a Magyar Nemzetben. 1974 szilveszter estéjén agygörcs döntötte ágyba. Újév napján tiszta öntudattal felvette a szentkenetet. Január 5-én este csendesen elhunyt. Hálás tanítványa KLIVÉNYI LAJOS (1887—1975) A Csanádi egyházmegye nagy egyénisége és nesztora távoeott vele az élők sorából. Battonyán született pedagógus családból. Gimnáziumi tanulmányai után a temesvári szeminárium növendéke lett. Ott szentelte pappá 1909-ben Csernoch János 98
