Szolgálat 27. (1975)
VI. Pál pápa üzenete - Bevezető
sérletet az olvasóimádkozás korszerű megújítására. Végül pedig a nagy, világhírű Mária-kegyhelyek után ellátogatunk néhány kevésbé ismert magyar kegyhelyre is, hogy hazai földön, hazai hagyományainkkal fejezzük be kőrútunkat. És most talán föl kell vetnünk a kérdést: hogyan áll előttünk Szűz Mária alakja és a Mária-tisztelet ennek a „zarándoklatnak“ eredményeképpen? A felelet egyszerű: Mária — édesanya. Krisztus Anyja és ezzel egyben az emberek anyja. A mienk, valamennyiünké. A kereszténység lényege: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta“ érte (Jn 3,16). Krisztus földi életében az embersors és az emberi viszonyok teljességét vállalta. Ehhez természetszerűleg hozzátartozott, hogy „asszonytól született“ (Gál 4,4), földi családba. De mert Isten volt, Megváltó volt, olyan csodálatos kapcsolatban állt anyjával, amelyen a kereszténység évezredei egyre ámuldoztak; igazából majd csak odaát fogjuk meglátni. És Mária, Isten hűséges leánya, aki kezdetben még bizonyára inkább csak női intuícióval sejtette szerepének egész horderejét, hagyta magát vezetni attól, akit ő vezetett be a földi életbe. A hit áttetsző sötétségében, az odaadás mindig újabb hősi aktusával haladt Fia oldalán, mint teremtmény mindig mérhetetlen távolságban tőle, mint édesanya és hivő mindig bensőségesebb kapcsolatban vele. Ahogyan Jézus messiási hivatása egyre jobban kibontakozott, úgy tárult Mária készséges szíve is egyre teljesebben az emberek felé, úgy nőtt bele egyre inkább egyetemes anyai hivatásába. Jézus élete: az Atya akaratának és az embereknek szolgálata. Mária élete: Fián keresztül Isten és az emberek szolgálata. Ki ne szeretné és tisztelné ezt a csodálatos embert, aki — minthogy a legközelebb állt Istenhez — olyan tisztán tükrözi Isten gondolatát az emberről! Ki ne szeretné és tisztelné ezt az édesanyát, aki — Krisztus által, Krisztussal és Krisztusban — Isten javait árasztja felénk! Aki édesanyát mond, életet mond. Létbehívó, tápláló, nevelő, hordozó, kifogyhatatlan gazdag szeretet az édesanyáé. Azok a jámbor látnokok, akik Máriát folyvást térden állva képzelik el a jászol mellett, mesz- sze járnak az igazságtól. Isteni Fiához való viszonya nem „kevesebb“ a földi anyaságnál, hanem éppen annak hallatlan kiteljesedése. Isten egyet igényel teremtményétől: szeretetet. Amikor a földre lép, immár kétszeresen is: emberi és isteni Szívével. Szépen mondta valaki: a megtestesülő Isten Fia sok mindenről lemondott a világba lépésekor, nem kívánt hírnevet, gazdagságot, nélkülözte még a legelemibb kényelmet is. De egyről nem volt hajlandó lemondani: az édesanyáról. Mária áldott emberi, anyai szeretetén nevelkedett és teljesedett ki az Isten embersége. Megköszönhetjük-e ezt valaha neki? M 7