Szolgálat 27. (1975)
Pálfi Géza: A napba öltözött Asszony (Csíksomlyó) - Beszámoló a pünkösdi nagybúcsüról (Gyárfás Piroska)
Persze megmarad az emberi gyarlóság. Amióta nincs a csoportoknak hivatalos vezetőjük, gyakran megesik tolongás közben a lökdösődés, veszekedés. Hullámzik, morajlik a tömeg, jaj a gyengébbeknek, fájós lábúaknak. Nem oda megy ilyenkor az ember, ahova akarja, hanem ahova sodorják. Láttam egy bácsikát, aki nagy köteg rózsafűzért árult (saját készítésűt). Közben egyet szemezgetett, maga sem tudván, hogy az Avékat-e, vagy az eladottakat számlálja. Egy másik atyafi, miközben egy sörösüvegből oltogatta szomját, búcsús ágát megőrzés végett a csizmaszárába szürta. Szombat volt tulajdonképpen a búcsú napja, de most vasárnap érnek rá jobban az emberek, ezért vasárnap volt nagyobb a dugulás. Én sejtettem, hogy jó lesz korán kelni, és már V2 6-kor kivonultam. Akik bent voltak éjszaka a templomban, azok egy kicsit éppen kimentek megjártam gémberedett tagjaikat; a reggeli forgalom csak akkor indult. 6-kor volt az első mise. Jótálló képességemet ismerve vittem egy összecsukható széket. A padok előtt ráültem, és majdnem becsületesen meghallgattam a szentmisét. Az áldozok menetébe is viszonylag könnyen sikerült besodródnom. A kijövés már nehezebben ment. A Szék útját feketén, egész hosszában ellepte a nép. Az olvasót morzsoigatták, énekek szövegét illesztették strófákba. A kod akkor kezdett visszahúzódni, harmatot hagyott a hajukon, amin szépen csillogott az akkor ébredő napsugár. Az útmenti udvarokon a gyümölcsfák nagy fehér csokrokkal díszítették az ünnepet. A hatóságok elirányították az árusok sátrait és a járműveket. így a vonuló nép áhítatát nem igen zavarták. Előtte is, utána is bőségesen hullott a kincset érő búcsús zápor; de vasárnap végig kitartott a szép idő. ötvenezerre becsülik hozzávetőlegesen a résztvevőket, de pontosat nem lehet tudni. 12 000 ostya fogyott el. Annyi bizonyos, hogy minden évben tetemesen emelkedik a résztvevők száma. Hétfőn délelőtt búcsúzkodnak az utolsó csoportok. Szépen felvonulnak a szentélybe. Imával kezdik, de az énekük a legmeghatóbb. Érzik rajtuk, hogy alig tudnak elszakadni, újabb és újabb mondanivaló jut eszükbe. Életüket, családjukat, gondjaikat Máriának ajánlják. — Lassan kezdenek hátrálni, s még az ajtóból is visszanéznek. Mária biztatóan néz utánuk, a kicsi Jézus talán még integet is. Hát leírék néhány morzsát a búcsúról. Én a tűnek is csak kontára vagyok, de jó tollal is lehetetlen leírni azt, ami a lelkekben történik. Híd ez a hely, ahol az ég és föld közlekedik. Ha ebből a pár sorból felbuzdul néhány kánaáni asszony lelkületű valaki, hogy ők is a helyszínre jöjjenek, további kívánságukat bizonyára nem tagadja meg tőlük az űr. Gyárfás Piroska 59
