Szolgálat 27. (1975)
Máriaföldi Ödön: Lourdes lelke - Lourdes-i zarándokok beszámolóiból
spontán megnyilvánulását nem akadályozza az őr, de semmit sem hagy jóvá, ami akadályozná, a közösség rendjét. A két nap alatt, míg ott időztünk, nem történt csodás gyógyulás. De a betegek arca nyugodj és elégedett. Werfel csodálatos mondása jár az eszemben: „Azt mondják, Lourdes-ban Miasszonyunk meggyógyítja azokat, akik Isten terve szerint meggyógyulhatnak, és rámosolyog azokra, akik nem gyógyulhatnak meg.“ + A sebes folyású Gave hídján áthaladva hamarosan ott vagyunk a múzeumnál, ahol Bernadette emléktárgyait őrzik: egykorú képeit, keresztelési anyakönyvi kivonatát, iskolásfüzeteit, pásztorfölszerelését, szerzetesi ruháját. A Rue des Petites Fossées-ban fölfelé haladva eljutunk a két történelemmé vált házhoz: amelyikben Bernadette született, és a nyomorúságos „Cachot“, ahol a jelenések idején lakott. Szülők, testvérek egyetlen kis odúban. Itt még mindent eredeti állapotában hagytak. Egy kőpad a hálóhely. A falban néhány fogas „szekrénynek“. Középen dísztelen kőoltár. Látom, amint egy látogató sietős kézzel az oltár takarója alá csúsztatja a kérését tartalmazó cédulát. A születés kicsit barátságosabb házában rács mögött Bernadette-erek- lye, mellette gyertyák égnek. A helység plébániatemplomának kriptájában hatalmas síremlék: Peyramale abbé nyugszik itt, Bernadette megtermett, nehezen mozgó, nehezen meggyőzhető, de embereket és szíveket jól ismerő plébánosa. + A francia szervezőkészség és ötletesség iránti minden tisztelet sem magyarázhatja meg ekkora tömegek ilyen példátlan fegyelmét és ben- söségét, ennek a két, látszólag egymást korlátozó magatartásnak ilyen tökéletes harmóniáját. Lourdes titka az imádság és a szeretet. Nem külön-külön egymás mellett, hanem egymást ihletve, egymásból for- rásozva a Szűzanya fakasztotta forrás körül. Ügy, ahogy tulajdonképpen mindig és mindenütt lennie kellene, ahol keresztények élnek. + A jubileumi év befejező ünnepsége alkalmával jártam Lourdes-ban. Milliós tömeg hömpölygött az esplanade-on és szorongott a három nagy bazilika körül. (A földalattit pár hónappal előtte szentelték föl.) Szállást sem a zarándokházakban, sem a szállókban nem lehetett kapni, csak a városka szélén levő domboldalon ideiglenesen berendezett alu- mínium-bungalowokban. Sándor barátommal ott baktattunk fölfelé. Fiatal házaspár jött velünk szembe. Hallottuk: magyarul beszélnek. Hová mennek? — kérdeztük. „Egy percig sem maradunk itt. Félórája bolyongunk ebben a nagy táborban, egy lélekkel sem találkoztunk, és a kutya, amelyik először ugatott ránk, megszelídült. Mindenestül ellopnak.“ — „Lourdes-ban nem lopnak“ — mondtam. Visszacsalogattuk őket. Még tizenöt év múlva is áldották azt a percet. Soha olyan nyugodt helyen, olyan bensőségesen nem tanyáztunk, mint ezen a szedett- vedett szálláson. Esténként kölcsönösen kicseréltük élményeinket. Sok helyen, köztük sok zarándokhelyen jártam, de sehol sem lehetett úgy imádkozni, mint Lourdes-ban. Főleg a jelenések barlangjában. Ott mindenki csendben könyörgött, rendesen a földön térdelve. Egy kis család mellett valaki kiterjesztett karokkal imádkozott. Csak a kis piros 48
