Szolgálat 27. (1975)

Max Thurian: Mária és az Egyház

más-más síkon helyezkednek el. Majd a párbeszéd során Mária mintha ráébredne valami új valóságra, megérti új helyzetét, és belép a messiási közösségbe. A jelent végén a külön-külön, kétfelől érkezett személyek egyfelé, együtt távoznak: „Azután lement Kafamaumba anyjával, testvéreivel és tanítványaival együtt, de nem sok ideig maradtak ott“ (Jn 2,12). Jézus, anyja, testvérei, tanítványai egységes csoportot alkotnak, amelynek tagjait már nem lehet megkülönböztetni.

Mária első szava: „Nincs boruk“, a csodába vetett reményt igazolja. Fölmérhetjük itt a fejlődést Mária tudatában a gyermekség evangéliuma óta. Most már tudja, hogy fia, aki a Messiás, az Isten Fia, csodatevő hatalommal rendelkezik. Hitében és kérésében Mária úgy jelenik meg, mint a nehézségekkel küzdő emberiség és a messiási reménnyel eltelt zsidóság képviselője. Jézus anyjának adott feleletét mindenekelőtt úgy kell értelmeznünk, hogy figyelmeztetés és felszólítás a tisztább hitre. Nem visszautasítása a csodának, hanem olyan hitre hív fel, amelynek nincs szüksége csodára (vö. ehhez Jn 4,48; 20,29).

Jézus a rendes „Anyám“ megszólítást „Asszony“-nyal helyettesíti, és ezzel beszéde ünnepélyes, hangsúlyos jelleget ölt. Mielőtt végbevinné a messiási dicsőségét kinyilvánító első jelet, világosan jelezni akarja, hogy az emberi családi viszonyok ideje lezárult, őt már nem lehet Mária emberi fiának tekinteni, és a Szűz szerepe mint Isten emberi anyjáé véget ért. Mint „theotokosz“, Mária istenanyaságában Isten Fia teljes emberségének a jele volt, a megtestesülés valóságának jele: „Az Ige testté lett“ (1,14). Most ez a jel már nem szükséges többé: az ember Krisztus saját emberségében nyilatkoztatja ki isteni dicsőségét; az emberi rokonság kötelékei azzal a kockázattal járnának, hogy elfátyolozzák istenfiúi természetét. A „Theotokosz“ feladatának ideje lejárt; most az Egyház-Jegyesé jön el, ez lesz Isten Fiának végleges, igazi rokonsága. Máriának „Jézus anyja“ szerepéből az Egyházban élő „asz- szony“ szerepébe kell átmennie. De a két cím viszonyban áll egymással. Mária mint anya lép át istenanyai szerepéből az Egyház jelképének szerepébe, a Messiás emberi anyjának emberi és lelki szintjéről az Egyház hivő asszonyának tisztán lelki szintjére. Mint Isten anyja válik hivő asszonnyá.

Krisztus feleletében nem kell kemény szót látnunk, sem a kért csoda visszautasítását. Ez ellentmondana annak a ténynek, hogy Jézusnak minden bizonnyal szándékában áll végrehajtani első jelét, és nyomban végre is hajtja. Egy csoda elbeszélésének stílusában — főleg Jánosnál — elképzelhetetlen, hogy Krisztus az elején nem tudja, mit fog csinálni. Jézus mondata olyan kérdés, amelynek az a feladata, hogy gondolkodásra indítsa anyját hozzá való viszonyáról, saját szerepéről és a kért csoda jelentőségéről, űj szerepét majd később fogja megérteni, a kereszt „órájában“; de már most kezdheti felfogni, amennyiben

20