Szolgálat 27. (1975)
Farkasfalvy Dénes: A zsinat tanítása Szűz Máriáról
pet tölt be, hanem Isten népét képviseli, mintegy megszemélyesíti a megváltás tevékeny elfogadásának szerepében. A biblikus mariológia másik fontos témája a Szűzanya hite: „Boldog vagy, mivel hittél“ (Lk 1,45) — olvassuk az evangéliumban. Ez a szempont közelebb hozza a Szűzanyát az egyszerű hívőhöz, és ugyanakkor nem kicsinyíti le alakját. Mária az első, aki hittel veszi át Krisztust, Isten legnagyobb ajándékát, amikor még ez az ajándék rejtve van, amikor csak megtestesült létének csírájában létezik, ő is átmegy a hit megpróbáltatásain: nem érti a misztérium teljességét (Lk 2,49), de a meg nem értett titkot hűséggel és hittel a szívébe zárja (Lk 2,51). A zsinat szövege ezeket a biblikus adatokat teljes távlatukban szóhoz juttatja. Amit a korábbi mariológusok sokszor helytelenül (és téves magatartással) „antimariológikus“ szövegnek tartottak, azt a zsinat nem átallja idézni: „Kik az én anyám és testvéreim? Azok, akik Isten akaratát követik, testvéreim és anyám!“ (Mk 3,35) E szöveg csak a szűk szempontú mariológiát marasztalja el, azt, amelyik Máriát egyedül a biológiai értelemben vett istenanyaságért értékeli és magasztalja. A test egyedül azonban nem ér semmit, Krisztus szavai „lélek és élet“ (Jn 6,64). Mária az istenanyaságot hittel fogadta, hitben és szenvedésben élte, ez volt az ő útja is a teljességhez, a teljes értéshez és megdicsőüléshez. 3. A zsinati dokumentum a szentírási szövegek mélységét nemcsak a jelenkor tudományos exegézisével, hanem a múlt keresztény tapasztalatának egész gazdagságával próbálja kikutatni és kiaknázni. A Mária-tisztelet első kivirágzásának idején a szentatyák különösképpen ügyeltek arra, hogy Mária szerepében ne csak a testi anyaságot lássák. A zsinat egy egész sereg patrisztikus szerzőre utal, amikor állítja: „Szűz Mária az angyali üdvözlet szavára testben és lélekben fogadta magába Isten Igéjét, hogy a világra hozza“ (n. 53). Sz. Iréneuszt idézve, szembeállítja Mária engedelmes hitét Éva kétkedő engedetlenségével. Ez a belső magatartás a gyökere annak, hogy Mária „üdvösségünk oka“ lett, hiszen istenanyai szerepe is ezen alapszik (vö. n. 56). A patrisztikus irodalom gondolatai fontos szerepet játszanak Mária és az Egyház viszonyának megvilágításában. Mária az Egyház szimbóluma, mintegy elő vételezése és első megjelenési formája. Az Egyházban az az egyetlen megtestesülés folytatódik, válik közös kinccsé, terjed ki az egész emberiségre, amely Mária méhében indult meg. Az Egyház maga is anya, de anyasága Máriáéval lényegében azonos: Mária anyaságának sorsosa, hordozója a történelemben. Ugyanakkor az Egyház, mint sértetlen szűz, szépséges jegyes és boldog menyasszony nemcsak ideált és vágyálmot jelent, mert mindez a megdicsőült Szűz Máriában már beteljesült valóság. 15