Szolgálat 27. (1975)
Farkasfalvy Dénes: A zsinat tanítása Szűz Máriáról
Farkasfalvy Dénes A ZSINAT TANÍTÁSA SZŰZ MARIÁRÓL Az Egyházról szóló zsinati dekrétum utolsó fejezete a következő címet viseli: „A boldogságos Szűz Máriának, Isten anyjának szerepe Krisztus és az Egyház misztériumában.“ Szenvedélyes vita eredményeként került ez a fejezet a zsinati okmányba. 1963. október 29-én a zsinat arról szavazott: külön iratot bocsásson-e ki Szűz Máriáról, vagy az Egyházról szóló konstitúció részeként adja-e ki tanítását. Első tekintetre a kérdés pusztán formainak tűnik. A résztvevők azonban tudták, hogy a formai kérdés tartalmi jelentőséget takar: vajon a Zsinat a Szűzanyát mint Krisztus és az Egyház misztériumának integrális részét fogja-e a hívek szeme elé állítani, vagy pedig mint az Egyház felett álló, egyedülálló kegyelmekkel felruházott személyt? A kérdés ilyen feltevése két egyenlő nagyságú táborra osztotta a zsinatot. A helyzeten csak rontott az olasz sajtó borúlátó, nem egyszer túlzó és szenvedélyes visszhangja, amely a kérdést a konzervatív és haladó szárny erőpróbájának fogta föl, sőt úgy írt, mintha a katolikusok hagyományos Mária-tiszteletének „megszavazásáról“ vagy „leszavazásáról“ volna szó. A szavazás eredménye (1074 a külön dekrétum mellett, 1114 ellene) mutatta, hogy a Zsinat valóban válságos ponthoz ért. A kérdések alapos átgondolására, kitartó munkára és eszmecserére volt szükség, amíg a Zsinat eljutott oda, hogy egy évvel később (1964. okt. 29-én, majd a végleges megfogalmazásról szavazva nov. 18-án) lényegében elfogadta a Szűz Máriáról szóló szöveget, mint az Egyházról szóló okmány utolsó fejezetét. A vitákban a legkülönbözőbb álláspontok jutottak kifejezésre. Tagadhatatlan, hogy főképp francia és német részről erőfeszítések történtek abban az irányban: ne támogassa a zsinat az egyoldalú vagy túlzott Mária-kultuszt, amely főleg a latin országokban jélentkezik, sőt próbálja visszaszorítani. Ezt a fáradozást nagyban irányította az ökumenikus mozgalom gondja: főképpen a protestánsokkal való párbeszédben nehézséget jelent minden olyan kinövés, amely — ha csak a népies vallásosság szintjén is — a Mária- tiszteletet egyoldalúan, azaz a keresztény tanítás középponti gondolatainak rovására, azok elhomályosításával mozdítja elő. Másrészt a püspökök nagy része a katolikus tanítás és áhítat igazi értékeit látta veszélyben egy pusztán minimizáló jellegű szöveg esetében, s ezért azon fáradozott, hogy a Zsinat az újkori Mária-tisztelet formáit és teológiai gondolatait minél nagyobb mértékben elismerje, és a dokumentumba beillessze. Mindkét oldal aránylag kevés közvetlen eredményt tudott elkönyvelni. E két ellentétes irány konfliktusa azonban arra kötelezte a szövegen dolgozó bizottságot, hogy egyre mélyebbre hatoljon a kato9
