Szolgálat 26. (1975)
Eszmék és események - Levél Etiópiából (Zichy Aladár)
egy mai püspök, egy reneszánsz pápa és VI. Pál között, mégsem állítja senki, hogy maguk a szolgálatok változtak meg.) Ami a szolgálatok elismerésének nagy kérdését illeti, ehhez a katolikus teológus szemében nem elég a teológusok tanbeli megegyezése. A kölcsönös elismerés módja lehetne jogi aktus, liturgikus celebráció, kiengesztelődés vagy bűnbánati liturgia. Minthogy a kölcsönös kézrátétel mindkét részről elfogadhatatlan, ő liturgikus celebrációt javasolt (nemzeti, egyházmegyei, plébániai szinten): ünnepelni a megtalált egységet, hálát adni az Úrnak. Az eucharisztikus koncelebráció azt jelentené, hogy a szolgálatokat kölcsönösen elismerték. (Vö. viszont a Nemzetközi Teol. Bizottság júl.7-i dokumentumát: „Az Egyház apostolisága és az apostoli utódlás“: „...az egység a katolikus egyházzal nem jöhet létre másképp, csak szentségileg, sohasem pusztán jogi vagy adminisztratív aktussal.“) E rövid beszámoló is érzékelteti — reméljük — azt a teológiai „mozgást", amely a megújulás és az egyházak egysége felé tart. Természetesen mindig különbséget kell tenni teológiai elméletek és az Egyház biztos tanítása között. P. L. LEVÉL ETIÓPIÁBÓL Etiópia katonai kormánya március végén közzétette az etióp nemzeti ünnepek új listáját. A legfeltűnőbb változás, hogy három mohamedán vallási ünnep lett nemzeti ünneppé. Eddig a vallási jellegű ünnepek kizárólag etióp ortodox keresztény ünnepek voltak. Úgy tűnik, az etióp ortodox egyház határkőhöz érkezett. Krisztus születése előtt a mai Etiópia népeinek egy része a zsidó vallás követője volt. A másik, valószínűleg nagyobb része pogány vallásokhoz tartozott: a napot, hegycsúcsokat, szellemeket, a kígyót tisztelték. Krisztus után a negyedik században a Szíriából érkezett Sz. Frumentius befolyása alatt a keresztény hit államvallássá lett. Frumentius Szent Márk utódának áldását kérte ki. így vált az etióp egyház az alexandriai patriarchátus részévé, s az maradt egészen 1951-ig, önállósulásáig. A közbeeső másfél évezredet kemény küzdelem jellemezte. Két-három évszázadig a délről északra nyomuló kusita pogány törzsek szorongatták Etiópiát. A nagy és hosszantartó veszélyt azonban az iszlám terjedése és agresszivitása jelentette. Mekka és Medina Etiópia szomszédságában van. A Vörös-tenger már ősidők óta inkább kapocs, mint gát volt a különböző arab birodalmak és Etiópia között. Mohamed hite tűzként terjedt, és Etiópia már a korai középkorban mint keresztény sziget állt a mohamedán tengerben. A portugálok felfedező útjai után Európa közelebb került Afrikához, s Etiópia megszorultságában egyes európai keresztény hatalmak barátságát kereste. A portugálok aztán tényleges szerepet játszottak a legádázabb iszlám támadás visszaverésében. A katonákat követő európai hittérítők azonban túl tapintatlanoknak és erőszakosoknak bizonyultak. Az etióp egyház nem akart sem hitet változtatni, sem közigazgatásilag Róma befolyása alá kerülni. A katolikus (jezsuita) hittérítőket kitiltották, és Etiópia visszaesett abba az elszigeteltségbe, amely történelmét Frumentius óta jellemezte. A vallási lét fenntartásáért folyó élethalálharc két fontos következménnyel járt. Az egyik az eredetihez, a sajáthoz, a hagyományokhoz való egyre erősebb ragaszkodás. A másik az egyház és az állam vérszövetsége. Az utóbbi nem meglepő. Minden feudális államrendszerre jellemző az állam és a mindenkori egyház szoros viszonya. Ez nem is a feudalizmusból következik, hanem ugyanazokból az alapvető szellemi, gazdasági és társadalmi eredőkből, amelyeken maga a rendszer is épül. 73
