Szolgálat 25. (1975)
Halottaink - Dr. Takács J. Ince OFM (Confrater)
Gyóntatott, prédikált. Szombaton sokszor éjfél utánig eldarvadoztunk együtt: ő írta a beszédét — mindig leírta az első időkben —, én meg segítettem neki ébren maradni . . . Beszédeit nagyon szerették, az egyszerű hívek és nővérek is, meg azoknak az intelligens pesti vendégei is. Nemcsak a kitűnő orgánum volt segítségére. A makai gimnázium angol tagozatú iskola volt, és angol forrásokból is tudott példákat, szép képeket szerezni. A battonyai év erős munkában telt el. Kitűnő hitoktató volt, és szónoki képességét igazán csillogtathatta a szép nagy templomban. Volt plébánosa így emlékezik erről: „Kiváló káplán volt. Az ő idejében javában folyt a templom bővítése. A tornyok alapkőletétele nagy ünnepséggel történt. Molnár C. Pál battonyai származású neves festőművész abban az évben ajándékképpen megfestette templomunk részére a 3 részből álló főoltárképet. A község díszközgyűlés keretében a püspök jelenlétében díszpolgárra választotta, az egyházközség pedig hangversennyel egybekötött ünnepséget rendezett tiszteletére. A díszbeszédet Perényi mondta olyan hatással, hogy mindenkit magával ragadott. M.C.Pál is gratulált neki, és nekünk azt mondotta, hogy ,ez az ember a szavak Michelangelója1.“ Számomra battonyai tartózkodása örökké emlékezetes martd. Olyan részén laktunk mi a mezőhegyesi nagy határnak, hogy a helybeli templom 10 km-re volt, de a battonyai csak nyolcra. így kispap koromban, ha otthon voltam. Inkább Battonyára jártam misére. Az áldott esperes úr meghívására minden reggel ott reggeliztem mise után, mielőtt a hosszú útnak nekiindultam volna. Egyik délután a jó Perényi atya gyalog kijött velem a pusztába, mondván, hogy szeretné édesanyámnak megcsókolni a kezét. Hát ilyen ember volt ő. 1936-ban belépett a Jézustérsaságba. Egy év Manréza, majd két évig a budapesti házban filozófia. Utána visszakerült a szemináriumba, régi helyére, és most ott készült a rendi dogmavizsgájára. December első napjaiban tette le utolsó vizsgáját. Tapintatból nem én vizsgáztattam. Szegeden ezekben az években vezette a tanárnők kongregációját, beszélt a templomban. Később újra visszakerült a szemináriumba, szónoklattant és vele kapcsolatos tárgyakat tanított. Utolsó képem róla 1960-ból való, közös szegedi ezüstmiséjükről. De akkor már Budapesten lakott a „mosott néger“ (sápadt arca és duzzadt ajka miatt becézték így), s ott is sokan gyűltek össze ezüstmiséjére. Élete utolsó éveiben Nagykátán kántorkodott. Ottani hívei is nagyon szerették. Azt akarták, hogy közöttük pihenjen. Amint hazulról írták: püspök temetésén szoktak annyian lenni, mint az övén voltak . . . Békési István Dr. TAKÁCS JÓZSEF INCE OFM (1894— 1974) Zalatárnokon született 1894.jan.1-én. A szerzetesi fegyelemben megújult pozsonyi ferences rendházba került már 15 éves korában. Ebben a szellemben tanította később maga is a fiatalságot a Felvidéken, majd Szombathelyen, ahol teológiai tanár és a kispapok lelki vezetője volt. Egyetemi továbbképzésre Rómába került, itt kezdte meg történelmi adatgyűjtő munkásságát. Több kötetben tette közzé tanulmányait, szakfolyóiratokban cikkeket jelentetett meg, és nyugdíjasként is lankadatlanul kutatott szakterületén. Munkáinak jelentős része kéziratban maradt. Ezek közül megemlítjük a Veszprémi Egyházmegye Története c. kiadásra előkészített mű egyik kötetét és a szombathelyi ferencesek tevékenységéről készített monográfiáját. Tudományos munkássága elismeréseként a Szent István Akadémia rendes tagja és a Pázmány Péter Tudomány- egyetem teológiai karának bekebelezett doktora lett. 96
