Szolgálat 25. (1975)
Eszmék és események - Róm 3,28 vizsgálata ökumenikus módszerrel (Nemesszeghy Ervin)
módosítói) a 9. kánon jelentésének. — Hasonlóképpen Luthert gyakran vádolták következetlenséggel, mert a római levél kommentárjában elfogadta a jócselekedetek fogalmát, mind a megigazulás után, mind az előtt, föltéve, hogy nem a megigazulás keresésére („pro quaerenda justifications“) történnek. Módszertani álláspontunkról nézve mindezek a vádak alaptalanok. 2) A vita során az ellenfelek nemcsak különböző válaszokat adtak, hanem mást-mást kérdeztek is. Ugyanazokat a szavakat egymástól eltérő jelentéssel használták. A tridenti zsinat szóhasználatában a hit természetfölötti erény, amellyel Isten tekintélye alapján hisszük, amit ő kinyilatkoztatott. A hit tehát igazságrendszer gyanánt jelenik meg, amelyet értelmi beleegyezéssel fogadunk el, bár ez az elfogadás Isten tekintélyén alapul, és ingyenes adományként tőle származik. A protestánsok számára a hit az egész személyiség önátadását jelentette, valódi megtérést, amely azzal a szilárd bizalommal jár, hogy Isten elfogadott bennünket. A megigazulás katolikus fogalma a teremtmény benső megváltozását hangsúlyozta, az újjászületést, az új ember létrejöttét. A protestáns értelmezés uralkodó eleme az ingyenesség volt, vagyis hogy nem a mii munkánknak vagy érdemeinknek köszönhető, hanem Krisztus szenvedése és halála érdemének. Olyan erős volt ez az elem, hogy összefért az ember bűnösségével: még a megigazulás után is „egyszerre megigazult és bűnös" (simul justus et peccator) marad. A „rendetlen vágy" (concupiscentia) katolikus fogalma közelebb állt a protestáns bűn- elgondoláshoz, mint a bűn katolikus felfogása. A szabadságot a protestánsok a páti értelmezésben vették, amelynek édes-kevés köze van a szabadakarathoz. A katolikusok viszont a szabadságot szabadakaratnak értelmezték, ami megvan mind az igaz, mind a gonosz emberben. A protestánsok szemében az „érdem“ ellentéte volt a „kegyelemnek"; a katolikusokéban magában foglalta a kegyelmet. A protestánsoknak az „erény“ aszketikai fogalom volt; a katolikusoknak nem szükségképpen, tehát taníthatták, hogy a gyermek megkeresztelésekor a megigazulással együtt megkapja a hit természetfölötti erényét. A protestánsok fogalomvilágában a „megszentelődés“ az erkölcsi tökéletesség erős színezetét viselte, úgyhogy éles különbséget tettek megigazulás és megszentelődés között. A katolikusok a megszentelődést onto- lógikus fogalomnak tekintették, és szilárdan hitték, hogy a megigazulást létrehozó kegyelem megszentelő kegyelem, amely természeténél fogva kizárja a bűnt. Kegyelem és bűn úgy ellenkezik egymással, mint világosság és sötétség, tehát a megigazulást szükségképpen alapvető ontológiai megszentelődés kíséri. (Nem szólítja-e Szent Pál „szenteknek“ híveit?) Amint látjuk, a kifejezések „vonatkozási keretei“ különbözők voltak, mert a felek alapkérdései, alapgondolatai sem egyeztek. Mik voltak ezek? A protestánsok számára Isten kegyelmének szuverén fölsége, a katolikusok számára az, hogy ez a kegyelem ne menjen veszendőbe a m i számunkra. A protestánsok uralkodó motívuma az „ingyenes“ hit volt, a katolikusoké az „élő“, vagyis „szeretetben munkálkodó“ (Gál 5,6) hit. •» 61
