Szolgálat 25. (1975)

Istennek legyen hála

ISTENNEK LEGYEN HÁLA

„Ma arra szólítanak fel, hogy mondjunk köszönetét Istennek azért a sok jóért, amelyben életünk során részesülünk, és amelyről nem mindig vesszük észre, hogy Isten mindenkor gondviselő és atyai kezéből ered, akkor is, ha a fáradtság, a szenvedés, a nélkülözés, az elemek és események ellenségeskedése elrejti előlünk ezt a kezet. Feleljük szívesen a felszólításra: Deo gratias! Hála legyen Istennek! El kell ismernünk, hogy minden az ő ajándéka. ,fTout est grace“, minden kegyelem, mondta valaki. Szép a világ? Köszönjük meg Istennek. Termékeny a föld? Köszöjünk meg Istennek. Titokzatosság és bizonyosság, a tudás és a birtoklás öröme, a munka és a gondolkodás jutalma, vigasz a fájdalomban és még a halálban is (amelyről jól tudjuk, hogy számunkra nem a véget jelenti): minden a hála szerető ihletére kötelez. És ha minden dolog alapja a gondviselés fölséges törvénye, amely arra vár, hogy az egész emberiség kikutassa és alkalmazza, akkor nem kell-e magunknak is örömmel és hálásan ,Isten utánzóivá‘ lennünk, hogy megadjuk minden embernek a földön Isten kenyerét?“

VI. Pál pápa egyik vasárnap déli beszédének szavaival (1974.nov.10.) indítjuk útnak huszonötödik, jubileumi számunkat. Hat év egy ember vagy egy kiadványsorozat életében nem nagy idő; de hat év egy a Szolgálathoz hasonló folyóirat életében bizony már nem csekély idő. Mindig tisztán látni, mit követel meg tőlünk az adott pillanatban a kereszténység örök jelene a Zsinat és a magyarság mai jelenében, és mindig találni elég színvonalas és készséges munkatársat az elmondására; olyan szerkesztésre igyekezni, hogy földrajzilag, műveltségben, ízlésben oly különböző olvasótáborunknak lehetőleg minden tagja találjon minél több magának valót; ráadásul megbirkózni a technikai és anyagi nehézségek szakadatlan sorával — Isten kegyelme és testvéri segítség nélkül mindez nem lett volna lehetséges. Mind a kettőben bőven volt részünk. Ezért jutottunk arra a gondolatra, hogy ezt a számunkat a hála témájának szenteljük. Éspedig nem a hála mint nemes emberi tulajdonság lélektanának, hanem a keresztény, a természetfölötti hála nagy indítékainak.

A keresztény ember hálájának első nagy motívuma az, hogy Isten közel van hozzánk, szól hozzánk kinyilatkoztatásában. A döntő, végső „szó“, amelyet kimondott, az ő Igéje. Zalotay József washingtoni szent- írásprofesszor cikke hálás végiggondolása annak, hogy mit kaptunk Istentől az újszövetségben. Babos István keresztény életünk másik nagy kincsét, az Eucharisztiát taglalja (a név maga is „hálaadást“ jelent!),

3