Szolgálat 25. (1975)
Tanulmányok - Béky Gellért: A szolgálat három foka
a segítség után rendbe kell hozni a szobát, amit a gyerek teljes erejéből föl akart söpörni. Nem az eredményt nézi, hanem a gyermekszív odaadását, a szándékot, és szívből örül a legkisebb „szolgálatnak“ is. Mi lenne, ha a jó Isten elutasítaná a mi szolgálatunkat, mondván, hogy neki nincs erre szüksége (s ebben tökéletesen igaza volna); hogy elég ö önmagának (ez is színigazság); ha nagy fölényesen, ellentmondást nem tűrő „nagylelkűséggel“ tudtunkra adná: „ne törjétek magatokat, se parancsot ne tartsatok, se erénygyakorlatokkal ne bíbelődjetek, úgyis hiába, ez mind értéktelen éne lőttem. Én és egyedül én üdvözítelek titeket, ingyen.“ Teológiailag nézve a kegyelem is, az üdvösség is ingyenes, semmiképpen sem függ se akaratunktól, se cselekedeteinktől, még csak a bűnbánatunktól sem. S mégis: Isten, a nagy Isten, az ingyen is üdvözítő Isten nemcsak hogy eltűri nagy kegyesen ügyetlen, tökéletlen szolgálatunkat (ha ugyan egyáltalán annak lehet nevezni), hanem elismeri, elfogadja, örül neki, hálás érte. Sőt — nem hihetetlen ez? — ő maga kéri szolgálatunkat; szeretetünkre, nagylelkűségünkre, szabad akaratból fakadó önmegajánlásunkra apellál! A szent Isten, a dicsőség Istene maga az alázatosság, az alázatos szolgálat. Isten a „szolgálat Istene“. Szolgál nekünk a természet erőiben, amelyek éltetnek, fenntartanak bennünket; szolgál nekünk a gondviselésben; az emberek által, az eseményekben, az Egyházban, Jézus Krisztusban, a Szentlélek által. Istenben is megvan, sőt a legtökéletesebb mértékben megvan a szolgálat első és második foka: az örvendező, magától értetődő, alázatos szolgálat szelleme. És megvan benne a harmadik fok is: mert jó szívvel, örömmel, szeretettel, kedvesen, hálásan — és csodálatos dolog az Isten hálája! — elfogadja a mi gyarló, de szívből jövő szolgálatunkat is. Erre csak az képes, aki igazán alázatos és igazán szeret. Isten pedig maga a Szeretet. Ha nem így volna, senki sem lehetne Isten „munkatársa“, akivel maga a nagy Isten „együttműködik“ az üdvösség munkálásában (Mk 16,20); akkor senki sem tudná kiegészíteni azt, ami hiányzik még a Krisztus szenvedéséből (Kol 1,24). Akkor senkinek sem lenne szabad papnak lennie; akkor hallatlan vakmerőség volna a fogadalmas életideál, vagy egyáltalán önmagunknak az Isten országára való nagylelkű fel- és megajánlása. De ha Isten a Szolgálat Istene, egészen a harmadik fokig (azaz ha csakugyan a Szeretet Istene), akkor a mi szolgálatunk is lehetséges, elfogadott, érvényes, százszor megáldott, boldog szolgálat! S ha Isten elfogadja a mi hitvány szolgálatunkat, nekünk is mindig készen kell lennünk egymás szolgálatának igaz szívvel való elfogadására, még akkor is, ha nem mindig van a „testi ember“ ízlése és vágya szerint. Sok család, sok közösség lenne emberibb, családiasabb, istenibb, ha megértenénk és megvalósítanánk a szolgálatnak ezt a három fokát, ami nem egyéb, mint alázatos, hálás szeretet. 30
