Szolgálat 25. (1975)
Tanulmányok - Lukács László: Hála a szenvedésben
ban mi csak darabkákat adhatunk magunkból. Már ezekkel a morzsákkal is boldoggá tesszük egymást — de a megkapott boldogságnál mindig nagyobb marad a csak megsóvárgott teljesség hiánya. A fájdalom mégsem nyomja el az örömet, ha eleven bennünk a remény, hogy szeretetünk egyszer valóban beteljesülhet az egységben. Reményünk forrása Isten, aki egészen nekünk adta magát, és egészen befogad bennünket. A teljes elhagyottság benne így válhat teljes egyesüléssé, önmagunk elvesztése megszületésünkké, a halálos fájdalom végtelen örömmé. A fájdalom csak a szeretetben győzhető le: ha elfogadjuk, és átúszunk kimeríthetetlen forrású áramán, mint valami földalatti patak barlang-szifonján. Miért van ez így? Talán mert különben hajlamosak lennénk arra, hogy őrizgessünk valamit magunkból. Mert csak halálunkban vagyunk képesek az örök életre. „Ha tehát meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk“ (Róm 6,8). Simone Weil gyönyörű gondolata szerint a szeretetnek kétféle megvalósulási formája van: az egyesülés szeretete az örömben, és a távolságból is összetartozásé a fájdalomban. A kereszténységnek ez a két pólusa: a Szentháromság a tökéletes egyesülés — és a kereszt a tökéletes fájdalom. A kereszt szeretetét megélve jutunk el a Szentháromság szeretetéig — mondja Weil. Istenről nem beszélhetünk úgy, mint valami tárgyról, fogalomról, — csak szólhatunk hozzá. Hálás örömmel felelhetünk neki, aki megszólított minket. Harmadik vallomás: a megszabadítottak hálaéneke Hálát adunk neked, Atyánk, mindenért. Köszönjük, hogy vagy, hogy lehetünk mi is. Köszönjük, hogy kipusztíthatatlan vágyat oltottál belénk a szeretetre és a boldogságra. Köszönjük, hogy törvényeid a boldogságra köteleznek, hogy életünk és boldogságunk a szeretet. Köszönjük, hogy reménykedhetünk a szeretet végső teljességében. Köszönjük, hogy benned leomlanak válaszfalaink, hogy végül tökéletesen egyek legyünk a szeretetben egymással és veled. Köszönjük, hogy önmagunkkal megajándékozhatjuk egymást, hogy semmiségünkben is magadénak fogadsz minket. Köszönjük, Atyánk, a szenvedést, mert megnyitott, tágított, tisztított, mert benne is megláthattuk szeretetedet, mert közelebb vitt minket hozzád, aki nekünk a Fájdalom és az öröm vagy. Köszönjük, hogy magunkra eszmélhettünk a szenvedésben, hogy ott tudhatunk minden fájdalomban, hogy megélhetjük a teljes valóságot, amely most szenvedés és öröm, ' * 27
