Szolgálat 25. (1975)
Tanulmányok - Zalotay József: Az Újszövetség mint a keresztény hála forrása
A keresztény, aki úgy áll a kereszt alatt, mint Szent János és Szűz Mária, ugyanazt látja, amit ők: Jézust a kereszten. Megnyitott oldalából vér és víz, isteni kinyilatkoztatás és megváltó szeretet fakad (Jn 19,34; 1Jn 5,6-7). „Beteljesedett“, mondja Jézus, és azóta a teljes Isten az emberekben van, és az emberek Istenben. Vigasztalót is adott (Jn 14-16), hogy az idő folyama ne sodorjon minket sötétségből sötétségbe, hanem mindig tudjuk, honnan jövünk és hová megyünk: onnan és oda, ahonnan Jézus jött, és ahová ó ment. A honnan és a hová között az Atya házának „lakásaiban“ (Jn 14,2) élünk. Ahol Jézus van, ott van az Atya, ahol keresztények vannak, ott van Jézus, és ott vannak az Atya „lakásai“ mennyben és földön: bennünk lakik, és mi őbenne (14,23). Szent Pál ezt úgy mondta, hogy a Szentlélek a záloga, az első „darabkája“ jövendő feltámadásunknak (2Kor 1,22). János látta és tudja, hogy „nem mértékkel mérve adja Isten a Lelket“ (Jn 3,34). Az élő víz folyama csak úgy árad Jézus szívéből, s a Vigasztaló tudatunkba idézi mindazt, amit Jézus mondott nekünk (15,26). Amit pedig Jézus mond, az az Atya szava, amellyel magához vonja a világot, az emberiséget, a kereszten felmagasztalt Jézusban. Köszönjük meg Szent Jánosnak azt is, hogy megtanított, hogy a tökéletes szeretet kirekeszti, kiveti a félelmet (1Jn 5,18), nemcsak szívünkből, de sorsunkból is. Istenben nincs árnyék. Sötétség és félelem csak bűnben van, csak gyűlöletben. Az Isten szeretet, jóakarat, irgalom. Nem veti el azt, aki hozzá jön. A jövetel, az Út már Krisztus. Csak az önzésnek túl keskeny ez az út, túl szűk ez a kapu. Az egész világ egyszerre beléphet rajta, ha felismeri, hogy Isten gyermeke, és arra a szeretetre vágyik, amely életét adja azért, hogy mások is élhessenek. IV. A szinoptikusok Krisztus-képe, Pál tanítása, János teológiája persze még korántsem az Újszövetség egésze, és ezekből is csak néhány szempontot emelhettünk ki. Hálás szívvel kellene említenünk az Újszövetség minden sorát. Az Apostolok cselekedeteinek könyvét, ahol Szent Lukács megtanított arra, hogyan kell a múltat a jelenből és a jelent a múltból megérteni, s hogyan nyilatkozik meg a Szentlélek a jelenben, a múltban és a jövőben. Már arra is rájött, hogy azok, akik Jézusban megtalálták az Isten Országát, az Egyházban egyesülve, a Szentlélek által megszentelve, isteni kegyelemmel és erővel máris ebben az Országban élnek, már az ítélet napja, Krisztus visszatérte előtt. Szólnunk kellene a pasztorális levelek bölcsességéről és alázatáról, amelyekben megtaláljuk az Egyház fejlődő szervezetét, az ebben működő sugalmazó gondviselést; a Zsidókhoz írt levél pátoszáról, lelkesedéséről, bátorságáról, kultúrájáról; Szent Jakab töprengésbe nem bocsátkozó józan eszéről és szigoráról; a Jelenések könyvének költőiségükben igaznál igazabb látomásairól. És nagy okunk van hálára az újszövetségi Egyház alázatáért és okos értelméért, amellyel az egész kinyilatkoztatást hamisítat11
